Novemberi tavasz

Goldstein Imre budapesti ortodox zsidó családban és szubkultúrában született és nevelkedett föl, 56-ban hagyta el az országot. Családja Izraelbe, ő az USA-ba került. New Yorkban színházi tanulmányokat folytatott, s hogy fedezni tudja tanulmányait, öt évre beállt hivatásos katonának, ahol hamarosan kulturális szolgálatot látott el. Itt sajátította el az amerikai angol különféle árnyalatait. Disszertációját a magyar avantgárd drámából írta. Bebizonyítandó, hogy nemcsak a lengyelek és a csehek értenek hozzá, angolra fordított több Déri Tibor-, Örkény-, Füst Milán- és Sarkadi-drámát. Diplomája kézhezvétele után a mai napig a Tel-avivi Egyetemen tanít színházrendezést, s évente egy-két darabot rendez az USA-ban. Angolfordítóként neki köszönhet Nádas Péter Emlékiratok könyvének amerikai sikere azóta több művét is lefordította. Verset magyarul ír. A gyermekként megélt holokauszt s a vándorlás fájdalma versei fő témája, amelyek különös zamatát a sokkultúrájúság és -nyelviség adja. (Álom az utolsó pillanatról cím kötete 1996-ban jelent meg a Múlt és Jöv Kiadónál.) Prózát azonban angolul ír. A Novemberi tavasz egy 56-ban érettségiző baráti társaság széthullását beszéli el, érezhetően önéletrajzi ihletettséggel. A népirtás sokkjából alig eszmélő, hagyományaiktól elszakadó-elszakított, sérült, csonka zsidó családok és gyerekeik útkeresését, hányódását mutatja be miközben a tizennyolc évesek élik az ilyen korú fiatalok életét: tervezik jövőjüket, keresik a helyüket a világban, és természetesen: először találkoznak a szerelem, a szexualitás robbanó élményével-, majd a forradalom napjait, és annak bukása után az elszakadás emigrálás zsidó dimenziójú tragédiáját. Ez regény olyan világot derít föl, amely nemcsak az irodalomban, de a történelemben sem közismert. Az ortodox családi élet mélyvilága a magyar zsidóság sajátos történelme és asszimilációs stratégiája miatt soha nem lett irodalmi megformálás tárgya. Pedig bármilyen paradoxnak tűnik is, a magyar sztálinizmus idején komoly vallási élet zajlott Magyarországon, éltek hasszidok, működtek jesivák. Mindez csak 56-ban tűnt el végérvényesen. Erről a világról szól Goldstein Imre kitűnő regénye, s arról a tapasztalatról, hogyan fogadta 56-ot ez a réteg, ez a szubkultúra.