Géczi János

Tiltott Ábrázolások könyve IV.

ister kiadó kft.  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  160 oldal

Libri Antikvárium
Nincs olyan történet, amelynek ne lenne egyszer vége elérkezett az ideje a részleteiben 1994-től napvilágra került Tiltott Ábrázolások Könyve lapjain elmondottak befejezésének is.

A császár azonban tudott írni, még ha azt a rómaiak nem is tekintették írásnak. Az illíreknél az volt a szokás, hogy az üzenetet kődarabkákkal írták meg: ahány szó, annyiféle színű, alakú, nagyságú kövecske; a levél készítőjének semmi mást sem kellett tennie, mint mozaikká fogalmazni az üzenetet. E szokásnak a régi rómaiak termeket díszítő mozaikjaiban rejlett az eredete, habár ők maguk elfelejtették, hiszen nehézkes és lassú volt az üzenetek megírása, s talán azért is, mert hosszú szöveget, a kirakott lap súlya miatt, vontatottan juttattak el az egyik helyről a másikra. A szöveg megalkotása a következők szerint történt: a mozaikkészítő megérkezett kövekből álló szótárával a levélíróhoz és diktálás után összerakta a mondatokat. Legvégül összeragasztotta: az ékesszólás mestereinek kimondott mondatai alapján rendszerint pompás tájak, szép tartású ember- és állatalakok, gyümölcsökből, zöldségtermésekből és virágokból bonyolult módon egybefont füzérek alakultak ki. Ezekkel aztán, minthogy a rómaiak közül senki nem ismerte és értette a képek valódi értelmét, nemhogy olvasni tudták volna, a termek padlóját díszítették, illetve a templomok falába építették vagy fogadócsarnokok bejárata mellé függesztették, bár Justinos mozaikírási képességéről alig voltak, akik tudtak, ez idővel feledésbe is merült, a mesterek munkájára igény mutatkozott: a csarnokok díszítésének egyetlen módjává változott. Ezt majd utódja, Justinianus és neje, Theodóra megrendelései terjesztették el a maradék birodalomban. de sosem feledték el, hogy maguk is megírták az üzeneteiket s a nekik tetsző, illetve kívánatos történeteket. állítja a szerző, akit jelenleg Géczi Jánosnak neveznek, bár hívhatnák Cholnoky Viktornak, szólíthatnák a bizánci Prokopiusnak, esetleg Romanosznak, avagy annak a déltengeri viharnak, amely a fölkavart hullámokkal betűket ír a fövenyre, hogy a szöveget onnan menten lemossa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Kiadó ister kiadó kft.
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:160
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9639243876
Árukód6289080 / 5288252

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Farkas Nóra: Szeretünk téged!Farkas Nóra: Szeretünk téged!