Gazda József

Fekete József

pallas akadémia  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT  |  128 oldal

Fekete József Bukarestben lett szobrásszá. Első nagy művészi élményei, a zsendülő értelemére ható, annak fejlődését, kialakulását, formálódását befolyásoló élmények, benyomások, tanítások ott érik, ott hatnak rá. Vitte magával magyar sorsát Mindent megtanult, mindent tudott, amit szobrász tudhatott, de csak azzal élt, amit össze tudott egyeztetni saját művészi célkitűzéseivel. Totális művész volt. Mestere a formáknak, mestere az érzelmek kifejezésének. Tudása rendkívüli, formatára példátlanul gazdag. Abban az öt évtizedben, melyre alkotópályája kiterjed, végig a legjelentősebbek között volt Leginkább monumentális műveivel sikerült bejutnia a köztudatba. De ha mérlegre tesszük, az, amit az intimitások, a szűkszavúság, az emocionálisan gazdag formatartalmak révén mond el, még súlyosabb. S ha panaszkodik, hogy az élre törni sohasem tudott, igazat kell adnunk neki. De rögtön hozzá is kell tennünk: ebben is igazolódott, hogy senki a maga korából társadalmi kötöttségeiből ki nem tud lépni. S neki nem csak az anyagot, hanem korát, korának körülményeit is le kellett győznie ahhoz, hogy fel tudjon emelkedni, s felszínen tudjon maradni. Romániai magyarként is a legkiválóbbak egyike. Kivételes tehetség volt, de egyetemessé válni azzal, hogy felülemelkedett volna korán, nem tudott. (Gazda József)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pallas akadémia
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóCÉRNAFŰZÖTT
Súly530 gr
ISBN9789736653704
Árukód2587283 / 1142316

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat