Borsi a hóban

"- Az előbb keltem én is - kezdte lihegve a tacskó -, és kimentem a konyhába a tálkámhoz inni, ahogy szoktam. Aztán kinéztem a teraszajtón... - Egy pillanatra elhallgatott, mintha attól tartana, hogy Vica majd nem hisz a fülének. - O-da-kint min-den fe-hér. - Borsi érezte, hogy ennél tökéletesebben nem fejezhette volna ki magát.
- Tessék? - dörzsölgette a gazdi álomittasan a szemét.
- Egyszerűen eltűnt az a megmaradt kis sárga füvünk! És a fák ágai sem feketék, barnák, szürkék többé, hanem fe-hé-rek!
- Nahát! Ez csodálatos! - kurjantott Vica.
- Már hogy lenne csodálatos?! - bámult rá Borsi megrökönyödve, sőt egyenesen megbotránkozva.
- Utoljára gyerekkoromban fordult elő, hogy ilyenkor hó esett! - A lány kikászálódott az ágyból, és odalépett az ablakhoz. - Egy hetünk van még karácsonyig, remélem, nem olvad el addigra! - örvendezett.
- Hó? Ilyen a hó? - fintorgott a kis tacskó. - Azt hittem, a hó valami nagyszerű dolog. Mondjuk, mint a kolbász vagy a szalonna. - A kölyök megnyalta az orra hegyét..."

Borsi, a kis tacskó, a téli népszokásokkal és a hozzájuk kapcsolódó dalokkal, népi hangszerekkel ismerkedik. A kutyus zenész gazdája, Vica, a téli időszak jeles névnapjai mellett az ünnepekről, szokásokról - a Mikulásról, a karácsonyról az újévről, a tél elűzéséről - beszélget Borsival. Kalandjaikat pedig remek muzsika kíséri.
A mesék szövetébe egy-egy ismert vagy kevésbé ismert népdal illeszkedik, ezzel arra biztatva a szülőket, hogy mesélés közben vagy mesélés után énekeljenek is, ami még tartalmasabbá és bensőségesebbé teszi az együtt töltött időt.
A könyvet kisiskolásoknak ajánljuk.