G. Fodor Gábor  |  Stumpf István

Végjáték - A 2. Gyurcsány-kormány második éve

századvég pol. isk. alapítvány  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  568 oldal

A második Gyurcsány-kormány második éve a koalíció mélyrepülését és felbomlását hozta magával. A szocialisták a kormányalakítás évfordulójára egyedül maradtak: a koalíciós kormányzás hosszú esztendői után 2008 májusától kisebbségi kormánya van az országnak. Míg Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök-kormányfő2007 júniusában egy MSZP-s nagygyűlésen még arról beszélt, hogy a kormány reformlendülete töretlen, szó sem lehet lassításról és visszafordulásról, az ország rossz útra tévedt, ezért szinte mindent át kell alakítani, addig alig egy évvel később a reformok zálogának tekintett kormányfő már úgy látja, hogy a reformoknak nincsen társadalmi támogatottságuk. Ha pedig a társadalom nem tud "felnőni" a reformok politikájához, akkor a politikai túlélés érdekében a reformelkötelezettséggel is szakítani lehet. Vagyis a radikális megszorítások "nem kell félni, nem fog fájni!" forgatókönyve helyett a "bársonyos reformok" terápiáját szükséges alkalmazni. A kormányfő és szűkebb csapata azt feltételezi, hogy a 2004-es miniszterelnök-cserét követő, sikeresnek bizonyult stratégiát - "felejtsük el a reformokat, inkább a kormányzás látszatának fenntartására koncentráljuk!" - a koalíció felbomlása után is eredményesen lehet alkalmazni. Megfeledkeznek viszont arról, hogy azóta számottevően megváltozott a politikai klíma: a kormányfő által okozott morális deficithez egyre növekvő mértékű szociális elégedetlenség társul. Végjáték vette kezdetét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 491 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó századvég pol. isk. alapítvány
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:568
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly930 gr
ISBN9789637340642
Árukód2123248 / 1021305

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 491 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Tesz-vesz aloldalTesz-vesz aloldal