Fotós Szem 2009/1. - Három hónap képei

mti fotó  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  128 oldal

Kedves Olvasó! A FOTÓS SZEM e lapszámmal immár harmadik évfolyamába lép: a próbaszámot is beszámítva, ezennel a kilencedik lapszámunkat tesszük le a Tisztelt Olvasó asztalára! Aki lapunk gyűjtésére adta a fejét - ilyenek nagy örömünkre nem kevesen vannak -, s valamelyik korábbi lapszámunk hiányozna a gyűjteményéből, kérem, forduljon bizalommal kollégáimhoz: a FOTÓS SZEM eddigi összes száma megkapható a kiadónál (a próbaszám kivételével). A megrendelés akár telefonon - a 361441 9061-es számon -, akár e-mailben - a gubonyig@mti.hu címen - feladható. Remélem, mostani számunkkal sem okozunk csalódást, hisz igyekeztünk megint a legizgalmasabb fotókat kiválasztani a több tízezres kínálatból. Szinte hihetetlennek tűnik, de igaz: negyedévente a válogatás során mintegy 200 000 felvételt nézünk át! S megtartottuk a lassan már hagyományosnak számító rovatbeosztást: a PILLANAT rovattal indítjuk és a TERMÉSZET rovattal zárjuk a FOTÓS SZEM-et. Újdonságként most azzal szolgálunk, hogy Závada Pál írónak a tavaly novemberi budapesti Fotóhónap megnyitóján elhangzott beköszöntőjét teljes terjedelmében közöljük. (Őszintén megvallom, nem volt szívem rövidíteni/szerkeszteni írását, mert oly szépen és szeretettel beszélt a fotográfiákról, hogy az egészen kivételes!) A 2008-as Fotóhónap központi kiállítássorozata a budapesti, Király utcai VAM Design Centerben amúgy sikerrel zárt, s külön öröm az MTI számára, hogy a sajtóvisszhangok a kiállítások közül rendre kiemelték a miénket, a Keleti Éva által rendezett „Kinyílt fiókok" címűt, amelyen az archívumunkban most megtalált, ötvenes évekbeli képek legjavából mutattunk be néhányat a nagyközönségnek. (Ezúton is gratulálok Keleti Éva fotóművésznek: tavaly decemberben megkapta a Príma Primissima Díjat.) Tervezzük, hogy a „Kinyílt fiókok" kiállítást vidéki nagyvárosokba is elvisszük, elsőként egy szegedi bemutató lehetőségét vizsgáljuk. S lassan hagyománnyá lesz, hogy bevezetőmben egy fotókiállítást is ajánlok a Tisztelt Olvasónak. Most Thomas Ruff német fotóművész egyéni kiállítására hívnám fel a figyelmet: a Műcsarnok a kortárs fotóművészet egyik jelentős alakját mutatja be a hazai közönségnek. Az 1980-as években debütált német művészfotós annak a nemzedéknek a tagja, aki a fotózást művészeti akadémián tanulta. Ruff kiállításaival a világ legfontosabb galériáiban és kiállítóhelyein megfordult már, Berlintől Tokióig. A február 15-ig nyitva tartó budapesti kiállítás Ruff eddigi munkásságának legfontosabb sorozatait vonultatja fel. Vince Mátyás vincem@mti.hu
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mti fotó
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly570 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL
ISBN9771788698000
Árukód2200206 / 1054045

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power