Földi Pál

Liliom és kard - A magyar Anjouk háborúi

NEMZET ÉS EMLÉKEZET

csengőkert kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  192 oldal

"Az Anjou uralkodóház a középkorban egész Európának adott királyokat, hercegeket, fenséges feleségeket. Némi Árpád-vér kapcsán így hozzánk is eljutott ez a viharos múltú, sokszínű (jó és rossz vérű) történelmi család néhány sarja.
Nekünk szerencsénk volt, hiszen úgy Károly Róbert, mint fia a Nagynak nevezett I. Lajos bekerült a magyar történelem arany betűkkel írott Pantheonjába.
Károly Róbert vaskézzel teremtett rendet az Árpád-ház kihalása utáni országos zűrzavarban, fia pedig, a hanyatló lovagkor utolsó nagy egyénisége, és hazánkban a reneszánsz megteremtője. Tiszteletet parancsoló, erős országot hozott létre, amelynek szükséges hódítások révén három tenger mosta partjait.
Mindkét Anjou kemény, de igazságos uralkodó volt, ha kellett diplomáciával, ha kellett fegyverrel védték meg az ország érdekeit. Napjainkban, a jól funkcionáló Visegrádi négyek politikai alapját Károly Róbert rakta le.
Hazánk Anjou lányai is kiemelkedő személyiségek voltak, királynőt adtak Mária személyében, aki sajnos korán, tragikus körülmények között elhunyt, s az ő húga Hedvig (Jadviga) ma is a lengyel királyi család legnagyobb tisztelettel övezett szentje.
Könyvünk a magyar Anjou Liliom képviselői előtti tisztelgés, akiknek szobra méltán díszíti a Hősök terét."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
759 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó csengőkert kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:192
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly138 gr
Sorozat NEMZET ÉS EMLÉKEZET
ISBN9786155476877
Árukód2613978 / 1146530

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
759 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power