A Barbarossa hadművelet - Moszkvától 1939 - Moszkváig 1941
csengőkert könyvkiadó | 2015 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 272 oldal
Az elmúlt több mint 70 esztendő alatt temérdek történést igazat és szemenszedett hazugságot mondott róla egy hatalmas propagandagépezet, amelynek tükrében politikai és katonai eseményei teljesen eltorzultan jelentek meg, igazolva azt a régi bölcsességet, miszerint a történelmet a győztesek írják. Ezzel a szemlélettel szakítva, a történések gazos dzsungeljában próbál meg a szerző utat vágni, felhasználva a nyugati és az azóta legalább is részben hozzáférhető orosz szakirodalmat. Ennek során némi fény derül azokra a drámai eseményekre, amelyek eddig rejtve voltak, vagy legalább is nem volt róluk ildomos beszélni. A könyv részletesen tárgyalja azokat a politikai és katonai eseményeket, amelyeket a szovjet történetírás általában egy-két lapon intézett el. Így lerántja a leplet az emberiség szebb jövőjéért békés építőmunkában szorgoskodó Szovjetunióról is, amely korántsem volt az az áldozati bárány, amelynek egyesek ma is igyekeznek bemutatni.
A hadiesemények során Leningrádig, Kijevig és Moszkváig dübörgő diadalmas német páncélosokkal szemben természetesen megjelenik a hazáját valóban mindhalálig védő orosz katona alakja is."
A termék megvásárlásával
75 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | csengőkert könyvkiadó |
---|---|
Kiadás éve | 2015 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 272 |
Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
Súly | 122 gr |
ISBN | 9786155476600 |
Árukód | 2613946 / 1146498 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
75 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes