Fernando Pessoa

Bensőmben sokan élnek

előretolt helyőrség íróakadémia  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  496 oldal

Születésének 130. évfordulóján ezzel a minden eddiginél teljesebb kötettel tisztelgünk a nagy portugál költő, Fernando Pessoa előtt, köszönetet mondva a budapesti Portugál Nagykövetségnek és a Camöes Intézet Portugál Nyelvi Központjának, amely felkarolta vállalkozásunkat, ösztönözte és segítette a válogatást, a kötet összeállítását és végleges formájának elnyerését.

A XX. századi portugál, sőt európai költészet kimagasló alakja, Fernando Pessoa százharminc éve, 1888-ban született. Így némiképpen évfordulós kötetnek is tekinthetjük ezt a mostani válogatást, amely ha megszorításokkal is, de a pessoa-i életmű teljességét szeretné elhozni a magyar olvasónak. Hiszen benne van a költő egyetlen életében kiadott, a portugál történelmen és a tengerjáró portugálok sorsfordító eseményein végigtekintő Üzenet című kötetének összes verse. Akárcsak a Pessoa által megalkotott költőtársak, heteronim alakok versei. A "mesternek" tekintett, Alberto Caeiro-nak 1914-ben, egy délután alatt megírt A nyájak őrizője című teljes versciklusa. A másik heteronim költőtárs, Ricardo Reis összes ódája, és negyedik társuk, Álvaro de Campos Diadalív című kötetének anyaga, amely már nem jutott el a megjelenésig. Pessoa "saját maga" és a kései Campos verseiből azonban terjedelmi okok miatt csak bő válogatást adhatunk közre.

Kötetünk másfelől végigkíséri a portugál költő magyarországi sorsát és befogadását is. Szerepelnek benne Pessoa megismertetésének különböző korszakaiból származó magyarítások, Nemes Nagy Ágnes és Somlyó György korai fordításaitól kezdve, a XX. század utolsó éveiben született fordításokon át a jelenkorig, amikor a még csak felnövő költői generáció tagjai próbálkoznak meg egy-egy Pessoa-vers magyarra átültetésével. Ilyenformán ez a kötet a máig legteljesebb magyarul megjelent válogatás a portugál költő verseiből.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó előretolt helyőrség íróakadémia
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:496
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly788 gr
ISBN9786155814259
Árukód2725249 / 1183200

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban