Dános Béla

Farmakobotanika - Gyógynövényismeret - CD melléklettel

sote képzéskutató  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  332 oldal

A gyógyszerészhallgatók növénytani gyakorlatai különleges tematika szerint valósulnak meg, minthogy összetettebb igényességűek, mint sok más természettudományos szakterület. A gyógyszerészeknek ugyanis - mint gyógyszerszakértőknek - ismerniük kell a mindenkori érvényességű gyógyszerkönyvben és egyéb szabvány előiratokban szereplő hivatalos drogok anyanövényeit, azokra vonatkozó vizsgálati követelményeket éppúgy, mint a gyógyszeriparban hasznosításra kerülő növényeket - az összetéveszthető fajokkal együtt.

Mint közegészségügyi szakembereknek pedig - a fentiek mellett - ismerni kell a különböző toxikózisokat kiváltó fajokat, mint például a mérgező hatású gombákat, egyéb szárastestű, illetve virágos növényfajokat is. Mindezekhez kellő sejttani, szövettani, alaktani és rendszertani, valamint fitokémiai alapokra, egyben fiziológiás szemléletre van szükség. Ilyenformán e gyakorlati kézikönyv szívesen ajánlható biológus, kertész, élelmiszer-ipari és agrárfelsőoktatás számára is, valamint szakközépiskoláknak és minőségbiztosítási laboratóriumoknak.

A kiegészítésként szolgáló, bőséges, színes illusztrációval rendelkező CD-gyűjtemény egyben nagyszerű lehetőséget kínál a vizsgált és tanult szakanyag mélyebb elsajátításához. Ebben ugyanis 121 növénycsalád 529 fajának vegetatív és reproduktív szerveiről készített, több mint 3000 felvétel szerepel. A tananyag kérdés-felelet formájában való feldolgozása az értelmezési-gondolkozási készséget is fokozhatja és a csoportos felkészülést is lehetővé teszi.

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
6 080 Ft

A termék megvásárlásával

608 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó sote képzéskutató
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:332
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly720 gr
ISBN9789639656109
Árukód2093508 / 1011874

Vásárlói értékelések, vélemények

Ezsda
2007. 12. 15.

Több éve ígérgetik, és mire lediplomázom, már meg is jelenik, csodás az átfutási idő... Vajon én is szigorlatozhattam volna ilyen késéssel? Azonkívül A Semmelweis kiadó nem szégyenli elkérni a kiadványainak az árát... A tankönyv támogatás meg arra sem elég, hogy ebből a könyvből egy példányt meg lehessen venni... és akkor ez még csak egyetlen tárgy volt... Nekem megfelet volna régi fehér borítós szolíd verzió is, ennek az árnak a töredékéért...


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
6 080 Ft

A termék megvásárlásával

608 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára