Falomlás

A Fal leomlott. A FALAK leomlanak. A betonból, szögesdrótból, autamata gyilkoból összerótt védővonalak védték polgáraikat a fejlettebb ideológiájú, haladó (s fokozva haladóbb, leghaladóbb), s meghaladhatatlan társadalmakban, nehogy visszacsússzanak a történelem kaptatóján.

A Fal leomlott. Történt mindez 1989-ben. E nevezetes esztendőről már most, bár kellő távlat híján, úgy cikkeznek, mint Luther 1517-éről, Robespierre 1789-éről, a Párizs, Bécs, Pest-Buda 1848-áról, Pétervár 1917-éről. E nevezetes esztendőben varázsütésre eltűntek a kommunizmus esztétikai jelképei: a vörös csillag, a sarló és kalapács, a mauzóleumok istenházai, a hatalmon lévő öregek retusált, megfiatalított portréi, a maradandóságot sugalló, erőtől duzzadó, dinamikát sejtető bronzszobrok.

A régi képek helyett újak születtek. Napjain grafikusai teremtik meg a lázadás, a ki- és feltörési kísérlet, a remény képeit. Megrázó képeit. Teszik ezt saját közlési módjukban: (részben) képregényben, az igazi mese sajátos közlési csatornáján. A könyvben szereplő művészek az egykori Falak két oldaláról érkeztek, és első alkalommal adnak ki közösen könyvet, mégpedig egyidejűleg 13 országban, az Egyesült Államokban, szinte teljes Nyugat-Európában, az NDk-ban és Magyaroszágon.