A kézcsók az alkotmányban

A látványok és a látomások, amelyeket a jó humorú és józan Eötvös prókátor úr e szédelgő, lila prókátor-paradicsomban rögzített - kitűnő terepet kínálnak az elgondolkodásra: mit is kezdhetne magával az, aki ad magára ebben a megállíthatatlanul az egekig habzó snájdigmagyar prókátor-fellegvárban. A kézcsók az alkotmányban megmutat valamit a Nagy Magyar Prókátóriumon kívül állóknak, és nekünk, a prókátorparadicsom mai üzemeltetőinek: miként működik a ,,magára adó" büszke megalkuvás; miként stilizál a habzó ködben magának ,,méltóságot", dölyföt, gőgöt, ,,igazságot" a kiszolgáltatottság-tudatát elhazudó szolgalelkűség. Kívülről komédia, belülről tragédia: a büszke magyarnak joga, hogy legyőzzék, megalázzák, ,,talpnyalassák"; nekünk jogunk van a ,,talpnyalatnyi" földön ahhoz, hogy talpat nyaljunk; büszkén, ha amúgy is muszáj! Kívülről ez röhej. Belülről szánalmas nyüszítés, amelyet diadal-süvítéssé emelünk. Totális a kacaj.