Szégyen

Morvay, Duba Gyula egy nevű, kicsit nyomott lelkű, s ilyen értelemben távolról Kafka Josef K.-jára emlékeztető főhőse a regénynek. Morvait soha senki nem szólítja Morvainak, csak maga a szerző. Feltűnően sok a közös vonás bennük, de a szerző megpróbálja minél távolabbra tartani magától Morvai sorsát, hogy jobban lássa. Úgy szólítja meg alteregóját, mint ahogy régen az irodaszolgákat s általában a lekezelt személyeket szokták: Hallja, kend, Táncsics! Kicsit szégyelli Morvainak a darabos külsejét, a szorongásait, paraszti létét a nagyvárosban. Sokszor meg nem is lehet tudni, hogy mit szégyell, s mit szégyell maga Morvai. Az ebben az esztendőben nyolcvanéves Duba Gyula legújabb regénye, a Szégyen, mintha egyenesen ennek a rejtélyes, ontológiai szégyennek a megfejtése kívánna lenni. Morvai tudatfolyama számvetés saját magával, a csaknem százéves emberi és félszáz éves írói (jelen)létével.