Dr. Török Gábor

A magyar társasági jog alapjai - Második, javított kiadás

orac kiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  156 oldal

A társasági jog - jellegénél fogva - a viszonylag gyorsan változó jogterületek közé tartozik. Érthető ez, hiszen a gazdasági élet folyamatainak változásaira, illetve e folyamatok kívánt irányba való terelésére időről időre szükséges a tételes jogi normák "finomhangolása". Az első kiadás megjelenése óta eltelt négy év, hazai illetve uniós joganyagának változásai szükségessé tették a második javított kiadás elkészítését. Ugyanakkor rendkívül fontos szempont volt, hogy a könyv terjedelme alapvetően ne változzék, hiszen vélhetőleg a munka összefogottsága, viszonylagos rövidsége és emiatt könnyen kezelhetősége nagyban hozzájárult a könyv sikeréhez, amit egyebek között az is jelez, hogy a teljes első kiadás már 2009-ben elfogyott. Bár elsődlegesen a könyv tanulmányi célokat szolgál, de gyakorlat orientáltsága és közérthetősége miatt a szélesebb, nem csak szakmai közönség érdeklődésére is számot tarthat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 802 Ft

A termék megvásárlásával

480 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:156
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly200 gr
ISBN9789632581156
Árukód2222049 / 1077954

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 802 Ft

A termék megvásárlásával

480 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Annie Zaleski: Taylor SwiftAnnie Zaleski: Taylor Swift