Túlélési stratégiák a magyar gazdaságban - Esettanulmányok a 2000-es évek elejéről
l' harmattan kft. | 2015 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 154 oldal
A könyvből kiderül, hogy a piaci lehetőségek és az érvényesülés tekintetében esélyegyenlőtlenség van a vállalkozások között. A Szerző váratlan felfedezése, hogy a hazai ipar szerény teljesítményének oka nemcsak gazdasági, hanem társadalmi természetű, amit ő a bizalom hiányának nevez. A rendkívül izgalmas interjúkból az is kiderül, hogy míg az építőipart inkább az ún. keleti piac jellemzői határozzák meg, addig az autóipar már a nyugati, kapitalista piac szabályai szerint fejlődik és működik. A könyvet ajánlom a gazdasági szakemberek mellett minden olyan olvasónak, akinek szívügye a magyar nemzetgazdaság fejlődése.
dr. Farkas János
Dr. Balogh Eszter szociológus, egyetemi tanulmányait Pécsett végezte, majd a doktori disszertációját a Corvinus Egyetemen szerezte meg. Kutatói gondolkodásmódjára nagy hatást gyakoroltak az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatai, melyhez a Rézler Gyula Alapítvány segítette hozzá. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem docense és három szép kisgyermek édesanyja.
A termék megvásárlásával
189 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | l' harmattan kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2015 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 154 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 250 gr |
| Sorozat | KÁROLI KÖNYVEK |
| ISBN | 9789632369655 |
| Árukód | 2638238 / 1149752 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
189 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes































