Dávid Sándor  |  Dobor Dezső

Keleti 100 - "Mert szeretek élni..."

magyar torna szövetség  | 2020  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  379 oldal

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. Mindenki által remélve a bajnoknő okt. 2-höz képest száz nap múlva tölti be a századik születésnapját (1921. január 9-én született Budapesten). A magyar sport történetében már korábban is akadt a századikat elérő, sőt túl is lépett olimpiai bajnok: Tarics Sándor vízilabdázó, 1936 aranyérmese.
Keleti Ágnes a koronavírus miatt a szokottnál természetesen óvatosabban él, ő maga is és környezete is ügyel az óvintézkedésekre. A rendszeres szobai mozgástól azonban nem térítheti el semmi. Ennek és a helyesen megválasztott étrendnek köszönhetően továbbra is fitt és jó kedélyű.
Nehezen viseli, hogy a kockázatokra való tekintettel nem hódolhat mindenkori kedvenc szórakozásának, az utazásnak. Így a tavaly őszi barcelonai és a karácsonyi bécsi kirándulása óta már nem is lépett át a határon. Számára is maradt a belföld, a vírus első hullámát a Mátrában vészelte át, most ősszel pedig, - amíg az időjárás megengedte - Balatonfüreden időzött sokat, a sétány közönségének nagy örömére. A Dunán is feltünt egy motorcsónak túra vendégeként, ami olyan jól sikerült, hogy az ott készült kép került fel az életét bemutató könyv címlapjára (fotó: Róth Tamás). Mert hogy Keleti Ágnes barátai, rajongói és sporttársai rövidesen megismerhetik teljes élettörténetét, szemléletét és gondolatait a világról.

Nyáron az ideje egy részét fényképei válogatásával töltötte, mert ezzel is szerette volna segíteni a róla ősz végén megjelenő könyv sikerét. Az idei Ezüstgerely művészeti pályázaton A Prokopp c. könyvvel díjazott Dávid Sándor és Dobor Dezső szerzőpáros giga munkába kezdett, amikor már egy éve nekilátott, hogy megénekelje a bajnoknő eddigi közel száz évének történetét.

A könyvben Keleti 36 egykori sporttársa nyilatkozik a ""világ nyolcadik csodájaként"" is aposztrofált tornászról, itthonról és külföldről (Ausztrália, USA, Izrael). Köztük a TF-esek és a tornászok mellett a magyar olimpiai csapatok még élő tagjai, többek közt olimpiai bajnokok és érmesek, olimpikonok: Korondi, Bodó,Benedek Gábor, Gyenge, Dömölky, Ducza, Makray, Müller Kati, s azóta sajnos elhunyt Köteles Erzsébet, Tass Olga, Kárpáti György, akik - akkor persze senki sem gondolhatta - életük utolsó interjúit adták épp a könyv számára. Érdekesség, hogy Vizi E. Szilveszter, mint egykori tornász neve is szerepel a nyilatkozók közt. A boltokba novemberben eljutó kötetet több mint 100 fekete fehér és 32 oldalnyi színes fotó teszi teljessé. A könyv címe KELETI 100 ""Mert szeretek élni!""

350 oldal + 32 oldal színes melléklet
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar torna szövetség
Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:379
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly782 gr
IllusztrációFF ÉS SZÍNES FOTÓKKAL
ISBN9786150092461
Árukód2742781 / 1195763

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat