Dános Béla

Farmakobotanikai gyakorlatok - Feladatgyűjtemény - CD melléklettel

semmelweiskiadó és multimédia stúd  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  256 oldal

A gyógyszerészhallgatók növénytani gyakorlatai különleges tematika szerint valósulnak meg, minthogy összetettebb igényességűek, mint sok más természettudományos szakterület. A gyógyszerészeknek ugyanis - mint gyógyszerszakértőknek - ismerniük kell a mindenkori érvényességű gyógyszerkönyvben és egyéb szabvány előiratokban szereplő hivatalos drogok anyanövényeit, azokra vonatkozó vizsgálati követelményeket éppúgy, mint a gyógyszeriparban hasznosításra kerülő növényeket - az összetéveszthető fajokkal együtt.

Mint közegészségügyi szakembereknek pedig - a fentiek mellett - ismerni kell a különböző toxikózisokat kiváltó fajokat, mint például a mérgező hatású gombákat, egyéb szárastestű, illetve virágos növényfajokat is. Mindezekhez kellő sejttani, szövettani, alaktani és rendszertani, valamint fitokémiai alapokra, egyben fiziológiás szemléletre van szükség. Ilyenformán e gyakorlati kézikönyv szívesen ajánlható biológus, kertész, élelmiszer-ipari és agrárfelsőoktatás számára is, valamint szakközépiskoláknak és minőségbiztosítási laboratóriumoknak. Az itt közreadott jegyzet egymásra épülő feladatai a fenti igényeknek kívánnak eleget tenni, az önálló alkotótevékenységre nevelés szándékával.

A kiegészítésként szolgáló, bőséges, színes illusztrációval rendelkező CD-gyűjtemény egyben nagyszerű lehetőséget kínál a vizsgált és tanult szakanyag mélyebb elsajátításához. Ebben ugyanis 121 növénycsalád 529 fajának vegetatív és reproduktív szerveiről készített, több mint 3000 felvétel szerepel. A tananyag kérdés-felelet formájában való feldolgozása az értelmezési-gondolkozási készséget is fokozhatja és a csoportos felkészülést is lehetővé teszi.

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 940 Ft

A termék megvásárlásával

494 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó semmelweiskiadó és multimédia stúd
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:256
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly690 gr
ISBN9789639656130
Árukód2093513 / 1011879

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 940 Ft

A termék megvásárlásával

494 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban