A nemzet aranyai

Bevezető Amikor 1997-ben, a Komjádi uszoda parkolójában leszálltak a Bécsből érkező buszról a sevillai Európa-bajnokok, mondjuk úgy, néhány tucatnyian várták Őket. Amikor 1999-ben minden idők legvarázslatosabb öt napján sosem látott vízilabdabemutatót rendeztek a margitszigeti Unicum-kupán, a meccsek végén bárki elkaphatta Őket a tornaterem ajtajánál, egy-egy fénykép, autogram vagy kézrázás erejéig. Egészen Sydney-ig tartottak a boldog békeidők: az olimpiai bajnoki cím kivívását követően egy ország fedezte fel magának a vízilabdázókat, a budapesti Eb 2001-ben már össznépi őrület jegyében telt, az akkor elsőízben felrakott kordonok és a mögéjük állított biztonsági őrök azóta állandó kellékek és szereplők lettek - a mi csodálatos pólósaink felé áradó szeretet ugyanis nőttön-nő. Érthető. Ez a csapat nem pusztán az olimpiákon alkotott maradandót: tizenkét év alatt 24 világversenyen vett részt, 23 alkalommal érmet szerzett - a modernkori vízilabdában ez páratlan bravúr; korántsem mellesleg az egyetlen hibádzó esemény, a fukuokai világbajnokság 5. helye után is többen tapsoltak nekik a reptéren, mint annak idején, 1997-ben, a Komjádi előtt. Lehet Őket szeretni. Ők azok, akik megtestesítik álmainkat. Minden tekintetben. Ha egy férfi imponálni akar manapság, azt mondja magáról, vízilabdázik. A Hajós nézőterén meg már nyarak óta nagy fölényben vannak a hölgyek... Ez persze a személyes szint. Viszont az, hogy mindig, na jó, többnyire nyernek, hogy a legreménytelenebb helyzetből is meglelik a kiutat, egyfajta állandó vigasz a mindennapok reménytelenségében fuldoklóknak. Hogy legalább nekik sikerül... Pedig mindannyiunknak sikerülhetne. Az egész nemzetnek. Ha úgy hinnénk a magunk kicsi és nagyobb céljaiban, mint ahogy ezek az géniuszok a sajátjaikban, sokkal nagyobb százalékban győznénk a magunk nap nap után megvívandó mérkőzésein. Ez a könyv foglalat. Történelmi tettek foglalata, benne van mindannak az összegzése, amiről az előző három kötetben (Győzelemre születtek 1-11., Az igazi Dream Team) részben már olvashattak - ugyanakkor több is talán. Mankó a rosszabb napokra, hogy legyen miből, kikből erőt meríteni. Mert belőlük lehet. A könyv címét az amerikai mozitól (A nemzet aranya) vettem kölcsön. A film eredeti címe egyébként ez: National Treasure - Nemzeti Kincs. Igazán, azt hiszem, ez illik erre a csapatra.