Csiszár Imre  |  Farkas Zsuzsanna  |  Győri István  |  Dr. Mező Tamás  |  Molnár Miklós  |  Dr. Nagy Anett

Tematikus feladatgyűjtemény fizikából - Megoldásokat tartalmazó CD-melléklettel

ÚT A TUDÁSHOZ

maxim könyvkiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  308 oldal

Kiadónk új, színes Tematikus feladatgyűjtemény fizikából című kötetének kreativitást, kognitív gondolkodást fejlesztő, gyakorlatias megközelítésű 1000 szöveges és 300 tesztfeladata elsősorban a tankönyvi ismeretek megerősítését szolgálja, de a kétszintű érettségire való felkészülést is segíti, így éveken keresztül, folyamatosan használható. A feladatokat öt fejezetbe csoportosítottuk, és az egyes alfejezeteken belül nehézség szerint rendeztük sorba. Azt is jelöltük, hogy mely feladattípussal találkozhatnak a tanulók a közép-, illetve az emelt szintű érettségin, sőt néhány feladat a legtehetségesebb diákok számára jelent kihívást. A kötet végén minden szöveges feladat végeredménye megtalálható. A kötethez tartozó CD-melléklet tartalmazza a feladatok mintegy felének részletes megoldását, a tesztek végeredményét, valamint fejezetenként egy-egy interaktív tesztfeladatsort is. Nehézség szerinti differenciált felépítése miatt alkalmas tanórai használatra, házi feladatok kijelölésére, önálló gyakorlásra, korrepetálásra és tehetséggondozásra egyaránt, de dolgozatfeladatok is választhatók belőle.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 971 Ft

A termék megvásárlásával

397 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó maxim könyvkiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:308
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly540 gr
Sorozat ÚT A TUDÁSHOZ
IllusztrációFALCIONE SAROLTA
ISBN9789639624986
Árukód2217813 / 1073793

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 971 Ft

A termék megvásárlásával

397 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban