A bálványok ledőlnek, ugye?
l' harmattan kft. | 2014 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 210 oldal
E könyvében a megkövült tabuk, megcsontosodott idolok döntögetésére törekszik a szerző, aki ezúttal ismert, de valamiért félretett, elfelejtett dokumentumokat rakott egymás mellé olyan rendben, hogy azokból talán más megvilágításból is láthatjuk a sorsfordító évek történéseit.
Mint számtalan furcsa eset meg perifériára kényszerült és kényszerített politikuspálya igazolja, a bálványok mindig a történelem lomtárába kerülnek. És ez jól van így, mert valós önképünk megrajzolásához elengedhetetlen az, hogy hiánytalanul megismerhessük a közelmúlt igazságát. Mert amíg ez nem történik meg, zavaros szóbeszédek, találgatások, összeesküvés-elméletek borítják le talapzatukról az újsütetű bálványokat.
Hogy ne úttalanul tévelyegjünk saját hazánkban, meg kell próbálni kideríteni, kik voltak vezényszóra bátrak, és kik azok, akik valóban felismerték a változások elodázhatatlanságát. A forráskutató történészeken a sor.
Ők jól tudják, hogy amikor 630-ban Mohamed elfoglalta Mekkát, elment a Kábához, és kidobálta, majd megsemmisítette az összes bálványt, Kába köré mecsetet épített, és megbocsátott mindenkinek, aki fegyverrel harcolt ellene. Ezzel elkezdődött egy új korszak és a felemelkedés.
A termék megvásárlásával
189 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | l' harmattan kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2014 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 210 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 330 gr |
| ISBN | 9789632368733 |
| Árukód | 2580779 / 1140608 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
189 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes






































