A Mikó-rejtély - Mikó Zoltán és Raoul Wallenberg kapcsolata a magyar ellenállásban 1944-1945
püski kiadó kft. | 1995 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 192 oldal
Ez az ellenállás nagyon mostoha körülmények között indult el. A főváros és az ország nyugati fele német csapatokkal tele. A nyilaskormány mindenben elősegítette a Gestapo munkáját; szisztematikusan irtották azokat a politikai és katonai vezetőket, akik a háborúból való kilépéssel és az ország demokratizálásával meg akarták szabadítani Hitlertől az országot.
Ez az ellenállás kapcsolatot tartott Wallenberggel is, aki a zsidók és lengyel menekültek mentésével felbecsülhetetlen érdemeket szerzett és akit a Mikó-csoport segített ebben a munkájában.
A szerző Bondor Vilmos egyik aktív tagja volt az ellenállásnak. Részben saját visszaemlékezései, részben pedig az akkori időkből való dokumentumok alapján írta meg könyvét. magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy miért tartóztatták le és hurcolták el Moszkvába az oroszok Wallenberget, a svéd katonai ügyvivőt. Bizonyos, hogy a katyn-i vérengzéssel foglalkozó okmányok miatt kellett őt eltüntetni. Ugyanis 1944 novemberében, amikor a Gestapo felerősítette a hajszát a lengyel emigránsok ellen, azok, menteni akarván az irattárukat, átadták Wallenbergnek. Wallenberg azt a saját irattárával együtt - Mikó Zoltán segítségével - az egyik budapesti bank páncélszekrényeiben helyezte el. Pest elfoglalásakor ezek a papírok az oroszok kezébe kerültek, s igyekeztek eltüntetni a katynra vonatkozó nyomokat és az ezzel kapcsolatos személyeket. Ők a németeket vádolták meg a lengyel hazafiak kivégzéséért, ezek az okmányok azonban egyértelműen az oroszok bűnösségét bizonyították volna. Így került bele Wallenberg, Mikó és a szerző egy nemzetközi intrikába.
A termék megvásárlásával
90 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 16 x 22 cm |
| Kiadó | püski kiadó kft. |
| Kiadás éve | 1995 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 192 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9638256656 |
| Árukód | 6352626 / 5351798 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
90 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes































