Szenvedély - Latin-amerikai szerelmes versek

A latin-amerikai országok az Egyesült Államok déli határától - az Antillák kicsiny államait felölelve - az amerikai földrész legdélibb pontjáig terülnek el. Mintegy húsz országról van szó, ezek mindegyikében valamelyik „neolatin" nyelvet beszélik, döntő többségükben a spanyolt s csak kettőben mást: Braziliában a portugált, Haitiban pedig a franciát. Ilyen alapon persze Kanada Quebec nevű tartománya is latin-amerikai országgá válna, ha a francia ajkú szeparatisták elszakadási törekvéseit egyszer siker koronázná. Ám maradjunk a jelenlegi behatároltságnál mind földrajzilag, mind nyelvileg. Mert amúgy igen nehéz dolog behatárolni Latin-Amerikát. Csaknem két évszázaddal ezelőtt írta Simon Bolivar, a legendás szabadsághős: "Nyomait is alig őrizzük már annak, ami Amerika valaha volt; nem vagyunk se indiánok, se európaiak, hanem egy átmeneti fajta e földrész törvényes tulajdonosai és a spanyol bitorlók között..." Ez a helyzet csak bonyolódott azóta. András László írta 1957-ben, a Dél keresztje cmű, latin-amerikai költők verseit tartalmazó antológia előszavában: "Ma már az egész földrészen - országonként más-más arányban - az indián őslakók, a fehér spanyolok és a nagy számban idetelepített néger rabszolgák leszármozottai, félvér utódai: a meszticek, a mulattok és a zambók teszik ki a lakosság zömét. " Latin-Amerika etnikailag és politikailag tehát igencsak széttagolt, de szellemiségében egységesnek mondható. Ez teszi lehetővé, hogy egy közös antológiában mutatkozzék meg a különféle latin-amerikai népek szerelmi lírája, noha a legtöbbjük önálló kötetet is megérdemelne. Noha antológiánk első versei a tizenhatodik, a tizenhetedik és a tizennyolcadik században születtek, önálló latin-amerikai irodalomról csak a tizenkilencedik század elejétól beszélhetünk. Addig jószerivel csak „imitáció" volt az ottani költők tevékenysége, gyűjteményünk első darabjának a címe utal is erre. Am a tizenkilencedik század elején a payador-ok - a pampák gitáros igricei - a saját életformájuknak megfelelő tartalommal kezdték megtölteni a valaha Spanyolországból átmentett népi románcok formai kereteit, így eme földrésznyi régió művészetének önnálló arculata nagyon hamar kialakult. A spanyol, a portugál örökség indián, sőt néger elemekkel gazdagult és színesedett, ezért aztán Latin-Amerika irodalma és zenéje igen-igen pompázatos napjainkban is. Ne keressen senki protokoll-arányokat ebben a kis könyvecskében: neves költők maradtak ki belőle és olyanok is belekerültek, akiknek eddig még a nevét sem hallottuk. Egyetlen cél vezérelt szerkesztés közben: szépséges szerelmes versekből a saját gusztusom szerint összeválogatott csokrot nyújtani át az olvasónak. Minden virágszál más-más színű ebben a nagy csokrétában, de ettől talán nem lett csiricsáré, inkább kápráztatóan tarka. Egyedi virágokból áll, olyanokból, amelyeket valaha vágott virágként vittek át az óceánon, de ott aztán nem vázába rakták őket, hanem beleszúrták az új anyaföldbe. És csodák-csodája: gyökeret eresztett valamennyi. Baranyi Ferenc