Versek - A lélek kiáltásai Istenhez

Először találkozhat az olvasó Avilai Szent Teréz összes verseinek rnagyar fordításával. Ezekben a szenvedélytől átfűtött, magas hőfokon izzó versekben sóvárogva várja az áhított halál eljövetelét, amikor végre egyesülhet Urával s elnyeri azt a mennyei boldogságot, ami már hét évesen is vándorútra késztette. „Meghalok, mert nem halok meg", sürgeti az élet múlását gyönyörű versében, ám addig is, míg a vágyva vágyott halál perce el nem érkezik, szüntelen tevékenységben telnek napjai: minden nehézség, értetlenség, ellenségeskedés, intrika dacára, néhány hozzá hasonlóan töretlen hitű megszállott segítségével, mint Keresztes Szent János, a nagyszerű misztikus költő és jó barát, meg a szinte fiaként szeretett Jerónimo Gracián atya, az eredeti, szigorított szabályok szerinti sarutlan karmelita kolostorok egész sorát hozza létre Spanyolországban. Mint Önéletrajzának sok önironikus passzusából is kiderül, Terézt jócskán megáldotta az ég a humor adományával. Verseiben is meg-megcsillan ez a humor, nevezetesen a „pásztori" versekben. A kolostorok körül ugyanis birkanyájak legeltek. A nyájakat pásztorok terelgették; neveik felfelbukkannak a versekben (Gil, Brás, Llorente), sőt bugyuta megjegyzéseik is, ahogyan a maguk módján kommentálják a vallási eseményeket. Úgy csetlenek-botlanak a pásztorok ezekben a versekben, ahogyan a shakespeare-i bohóctréfák oldják a feszültséget a tragédiák kellős közepén. A lélek kiáltásai Istenhez címen kiadott imádságok is szerepelnek ebben a kötetben. Ezekből az Úrhoz szóló, közvetlen, lélekből fakadó kiáltásokból ugyanaz a hév süt, mint a Verseiből.