Avilai Szent Teréz

Versek - A lélek kiáltásai Istenhez

eötvös józsef könyv kiadó bt.  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  110 oldal

Először találkozhat az olvasó Avilai Szent Teréz összes verseinek rnagyar fordításával. Ezekben a szenvedélytől átfűtött, magas hőfokon izzó versekben sóvárogva várja az áhított halál eljövetelét, amikor végre egyesülhet Urával s elnyeri azt a mennyei boldogságot, ami már hét évesen is vándorútra késztette. „Meghalok, mert nem halok meg", sürgeti az élet múlását gyönyörű versében, ám addig is, míg a vágyva vágyott halál perce el nem érkezik, szüntelen tevékenységben telnek napjai: minden nehézség, értetlenség, ellenségeskedés, intrika dacára, néhány hozzá hasonlóan töretlen hitű megszállott segítségével, mint Keresztes Szent János, a nagyszerű misztikus költő és jó barát, meg a szinte fiaként szeretett Jerónimo Gracián atya, az eredeti, szigorított szabályok szerinti sarutlan karmelita kolostorok egész sorát hozza létre Spanyolországban. Mint Önéletrajzának sok önironikus passzusából is kiderül, Terézt jócskán megáldotta az ég a humor adományával. Verseiben is meg-megcsillan ez a humor, nevezetesen a „pásztori" versekben. A kolostorok körül ugyanis birkanyájak legeltek. A nyájakat pásztorok terelgették; neveik felfelbukkannak a versekben (Gil, Brás, Llorente), sőt bugyuta megjegyzéseik is, ahogyan a maguk módján kommentálják a vallási eseményeket. Úgy csetlenek-botlanak a pásztorok ezekben a versekben, ahogyan a shakespeare-i bohóctréfák oldják a feszültséget a tragédiák kellős közepén. A lélek kiáltásai Istenhez címen kiadott imádságok is szerepelnek ebben a kötetben. Ezekből az Úrhoz szóló, közvetlen, lélekből fakadó kiáltásokból ugyanaz a hév süt, mint a Verseiből.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 662 Ft

A termék megvásárlásával

166 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó eötvös józsef könyv kiadó bt.
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:110
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly200 gr
FordítóDobos Éva
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9789637338434
Árukód2081636 / 1092899

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 662 Ft

A termék megvásárlásával

166 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat