Bíró Lajos

A vízözön és egyéb elbeszélések

fapadoskonyv.hu  | 2012  | MAGYAR nyelvű

Bosszankodott, hogy a lapjai elmaradnak és unottan keresgélt a régi papírok között. Végiglapozott egy ujságot, és mindent, amit olvasatlanul hagyott, most érdeklődve futott át. És valamelyik jelentéktelen és lenézett rovatban, ahol szerinte a tudományos szédelgésnek volt a tanyája és ahol hazug érdekességekkel szoktak csalni, különfélékben vagy vegyesben, ezt találta:Új vízözön. A világnak sokszor megjósolt pusztulásáról ismét szól egy jóslat. Ezúttal komoly ember hirdeti veszendőnek szegény földünket. Franklin Henrik, a greenwichi csillagvizsgáló-intézet igazgatója cikket írt a londoni Daily Newsba a fenyegető kataklizmáról. Szerinte egy hónap múlva következik be a nagy világpusztulás, amelynek egyik részlete lesz a vízözön. A katasztrófát az okozza, hogy a naprendszer külső bolygói felől egy eddig ismeretlen sötét égitest közeledik felénk, amelyet látni éppen sötétsége miatt eddig nem lehet ugyan, de amelynek a hatása a Neptunuszon és Uránuszon látszik már. Az ismeretlen égitest hat majd a földre is. Közvetlenül nem okoz katasztrófát, mert pályájából annyit már biztosan meg lehet állapítani, hogy a földdel nem ütközik össze. Hatása mégis rettenetes lesz, mert a földtengelyt - amelyet egykor hasonló hatás térített el pályájára merőleges helyéből - ismét megingatja. A földtengely elmozdul helyéből és ez okozza a katasztrófát.(részlet)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2431427 / 8108532

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power