A magyar katona a Kárpátokban
erdélyi szalon | 2022 | MAGYAR nyelvű | FÜLES, KARTONÁLT | 458 oldal
A szerző szavaival: a harctéren 1914. november 24-től 1917. március elejéig, mint hadseregcsoport- és hadtestparancsnok működtem, itthon azután a háború végéig pedig, mint honvédelmi miniszter. Munkám anyagát nem időszerinti sorrendben, hanem inkább az élmények anyaga szerint mozaikszerűen csoportosítottam.
A képek részleteit azonban az eszmei háttér mégis egységbe fogja össze. Akik nem voltak a harctéren és nem látták közvetlenül a háborút, azok előtt e munka olvasása során a megszokott emberi élettől teljesen elütő új világ nyílik meg. Azok, akik harctéren nem voltak, most pedig a fórumon vannak és szavuk az ország sorsára több-kevesebb súllyal esik latba, hasznosat is olvashatnak benne. Legfőképpen azonban a fiatal nemzedék tagjai forgathatják haszonnal, akik a jövőben a haza védelmére lesznek hivatva, hogy elődeikhez híven, a jövőben ők is dicsőséggel állhassák meg helyüket. Hadd tudják meg, milyen az élet a harcok színterén, mily feladatok megoldása vár rájuk és mily megrázkódtatások fűződnek a háborúhoz.Legyünk ugyanis tisztában azzal, hogy nem békeszeretetünk dönti majd el azt, hogy viseljünk e háborút vagy nem. Mutatja ezt minden világháború, melyben békeszerető államok teljesen akaratuk ellenére sodródnak a háborúba. El kell készülnünk arra, hogy ez megtörténhetik velünk is, még sokkal nehezebb és öldöklőbb viszonyok között, mint a világháborúban, a ránk zúdítható végzet csapásával szemben tehát felkészülten kell állanunk mindenkor a múltak tanulsága alapján.
1919. február 23-án Károlyi Mihály miniszterelnök utasítására a belügyminiszter elrendelte a tábornok letartóztatását, mert a polgári forradalom vívmányaira veszélyes egyénnek tekintette. Háborús bűnösség címén másnap letartóztatták, őrizetbe vették, 26-án Szentgotthárdra internálták. A köztársasági kormány hasonlóan járt el August von Mackensen német tábornaggyal szemben is, akinek a Balkánról Magyarországon át visszavonuló hadserege a magyar kormány támasza lehetett volna a Tiszántúlra bevonuló román csapatok ellen.
1920 februárjától Szurmay összekötő tisztként működött a Magyarországot megszálló francia hadsereg katonai bizottságánál.1921-ben visszavonult az aktív szolgálattól. Az elsők között vették fel a Vitézi rend tagjainak sorába. Budapesten élt, több könyvet írt, a fontos hadászati és hadtörténeti munkák mellett kedvtelésből vadászati értekezéseket is kiadott. 1941-ben magyar királyi vezérezredessé léptették elő. Vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes 1945. február 26-án hunyt el Budapesten, nyolcvanöt éves korában. A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
A termék megvásárlásával
569 pontot szerezhet
Raktári készleten
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | erdélyi szalon |
|---|---|
| Kiadás éve | 2022 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 458 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 620 gr |
| Illusztráció | 48 KORABELI FOTÓ |
| ISBN | 9786156016942 |
| Árukód | 2761519 / 1209729 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
569 pontot szerezhet
Raktári készleten
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
















































2024. 05. 24.
Érdemes újból és újból megemlíteni: pontatlan a magyar hadvezér halálának és a nyugdíjba menetelének az időpontja is, és nem működött összekötő tisztként stb.