Várak a Bakonyban (A veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténete)

zrínyi katonai kiadó  | 1983  | vászon  |  269 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: A Dunántúl északkeleti térségében - a Duna-kanyartól a Balatonig - húzódó hegyvonulatok: a Pilis, a Gerecse, a Vértes, a Bakony és a Balaton-felvidék ősidőktől napjainkig jelentős akadályt képeztek a kelet-nyugati és a nyugat-keleti irányba vonuló seregeknek. A hegységek találkozásánál keletkezett horpadások természetes útvonalai voltak a nagy tömegeket megmozgató felvonulásoknak. Az ellenséges hadak feltartóztatására és a lakosság védelmére az itt élők lezárták ezeket az útvonalakat, átjárókat. Sáncokkal, várakkal, erődítményekkel - és a bennük meghúzódó védőseregekkel - igyekeztek feltartóztatni, útját állni, felvonulását zavarni a támadó ellenségnek. A természetes útvonalak megkerülése lehetetlen volt: Északkeleten a Duna, délnyugaton pedig a Balaton és Kis-Balaton közel száz kilométeren át húzódó víz- és mocsárrengetege tette lehetetlenné az előnyomulást. A könyv azon várak történetével és hadtörténetével foglalkozik, amelyek a XVI-XVII. században a török hódító törekvések fő irányába estek, s amelyek megtartása rendkívül fontos volt mind a Királyi Magyarország, mind az osztrák örökös tartományok biztonsága szempontjából. A tárgyalt korban Magyarországon két - társadalmi szerkezetében különböző - világ találkozott és másfél százados együttélésre kényszerült. A Habsburgok is és a törökök is itt védték birodalmuk belső területeit, ami folytonos háborút, csatározást és portyázást eredményezett. A kor szülöttei szenvedtek a háború pusztításaitól, de ugyanakkor az ellentétes érdekek és törekvések szorításától is. A szerző a Bakonyban épült veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténetének leírásával reális képet ad a kor ,,háborús" és ,,békés" eseményeiről, és ha csak egy viszonylag kis területre kivetítve is, de szemléletesen mutatja be a folytonos háborút és csatározást, az egyezkedést és a megalkuvást, a hősi tettet és a gyávaságot, a csapások és portyázások pusztításától szenvedő népet. Plasztikusan ábrázolja a magyar végvári hadinép mindennapi életét és sok érdekes részlettel bővíti eddigi ismereteinket. A Bakonyban kiépített várak hadtörténetének, a török háborúkban és a Rákóczi-szabadságharcban való szerepének szemléletes leírása érdekfeszítő és tanulságos olvasmány.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 070 Ft

A termék megvásárlásával

307 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó zrínyi katonai kiadó
Kiadás éve1983
Oldalak száma:269
Súly250 gr
ISBN2399960771791
ÁrukódSL#2112045122
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 070 Ft

A termék megvásárlásával

307 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Szlavicsek Judit: Végzetes KékszalagSzlavicsek Judit: Végzetes Kékszalag