Tollas énekművészek

új ember kiadó  | 2003  | kemény kötés  |  68 oldal

Libri Antikvárium
Magyarországon több mint 130 énekesmadárfaj fordul elő, közülük körülbelül 90, kezdve a parányi királykáktól egészen Európa legnagyobb énekesmadaráig, a hollóig, fészkel is hazánk területén. Valamennyien énekelnek, de daluk ,,művészi" értéke nagyon is eltérő. Akadnak közöttük igazi énekvirtuózok, mint a fülemüle, az énekes rigó vagy a barátposzáta, mások, például a szajkó vagy a szarka a dalolást, ahogy azt mondani szokták, "levelezőn" tanulták. Könyvünkben igyekeztünk azokat a fajokat összeválogatni, melyek éneke az emberi fül számára a legszebben hangzik. Ezen belül v5iszont rangsort nem állítottunk fel, az egyes fajokat rendszertani sorrendben mutatjuk be, és a döntést az olvasóra bízzuk. Arra az olvasóra, aki talán éppen ennek a könyvnek a hatására kilátogat a szabadba, erdőre, mezőre vagy a folyók, tavak, nádasok környékére, hogy maga állítsa képzeletbeli dobogóra az ott hallott tollas énekművészeket. A madarak nem saját gyönyörűségükre énekelnek, a madárdalnak két nagyon fontos biológiai jelentősége, szerepe van. Kora tavasszal így csalogatnak párt magukhoz, később pedig, amikor az már a fészket építi vagy a tojásokat melengeti, a hím éneke a szomszédoknak, a riválisoknak szól, fenyegetést tartalmaz. Hangos, nemegyszer csattogó dalával biztosítja választott területe, a territórium sértetlenségét. A mi számunkra viszont a madárének a legcsodálatosabb biológiai muzsika, amelyet az ember esetleg utánozhat, de a legszebb zenekari művekkel sem múlhat felül soha. A tavasszal felcsendülő madárdal, erdő és mező csodálatos kórusa olyan, mintha a természet szárnyaló, a magasba, a felhők fölé törő imája lenne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó új ember kiadó
Kiadás éve2003
Oldalak száma:68
Súly200 gr
ISBN2399980204309
ÁrukódSL#2110512762
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya