Tizenhárom almafa

Az Úristen, amikor benépesítette a földet, Erdélyt hagyva utoljára, egy olyan törzsőrmester-féle főangyala tanácsára egy marék uraskodásra hajlamos magyart szórt a völgyekbe, a hegyeket behintette heverészésre vágyó románokkal, megfűszerezte dolgozni tudó szászokkal, s hogy esze is, szíve is legyen valakinek, meg a munkához is értsen valamicskét, hát megteremtette a székelyt. Így adódott, hogy mindeme tulajdonságokkal bíró Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a román világban a kommandói erdőkhöz. S mert ennek a Mózsinak a szokásoson kívül ördöngös tulajdonságai is voltak, még a brassói prefektus is igénybe vette medvevadászatkor, fűt-fát ígérve siker esetén. Medve lett, fű-fa azonban nem, azaz hogy mégis igen, mert a szemszúrásból kapott pénzen Mózsi pónyikalma csemetéket vásárolt, amelyekbe aztán - a második bécsi döntésnek hála - beköltözött a történelem. Vagyis hát Mózsi ,,birtokára" országhatár került, s ez hat fát ide, hetet meg amoda sorolt. De hát nem azért székely a székely, hogy járomba hajtva fejét, eltűrje a barom-helyzetet. Ám az embernek akkor is nyomába ered a baj, ha ő nem megy elébe. Azt meg csak székely furfanggal, ügyességgel lehet enyhíteni, hogy hihető legyen: az embert, a székelyt különösen, az Úristen jókedvében teremtette. ( az ismertetőt írta: Káli Király István) Wass Albert díszkiadás 2. kötet.