Tisztelet az ősöknek (emlékezések, vallomások a 250 éve újjászületett Nyíregyházáról)

ELŐSZÓ Nyíregyháza zászlaja fennen lobog. Kétszázötvenedik tavaszát érte meg városunk azóta, hogy nagyon fordult a sorsa. Nyíregyháza emlékezik. 1753. május 16-án írta alá a terület jó részét birtokló főúr, Károlyi Ferenc gróf azt az okmányt, amely új hont - földet, vallásszabadságot és kedvező adózást - ígért Szarvas és környéke tótajkú, evangélikus vallású magyarjainak. Ezt követően indult hosszú és nehéz útjára az a Petrikovics János nemes csizmadia által vezetett szekérkaraván - több, mint ezer ember -, hogy benépesítse e szomorú állapotú, náddal, gazzal benőtt, ember által elhagyott vidéket. A 250 esztendő velünk élő, általunk írt történelem. Hiszen itt vannak még közöttünk azok az itt-ott már földhöz ragadt, sárból, vesszőfonatból készült falak, a náddal fedett tetők. Itt vannak a ma már kilencedik-tizedik nemzedék viselte, többnyire szláv eredetű, számunkra történelmi nevek. Őseink e negyed évezred során megértek itt mindent. Önsorsrontó, egyben a boldogulásukat jelentő robotot, bensőséges közösségi és családi ünnepet, tűzvészt és pusztító ragályt, a szokásaik, nyelvük, vallásuk, életük mássága miatti lekicsinylő gúnyt és üldöztetést. Elviselték, túlélték. Mi több: lehetetlenre is vállalkozó szellemük, emberfeletti erőfeszítéseik és tehetségük révén kifizették földesuraikat. Felépítették templomukat, iskoláikat, befogadták a vasutat, székhelyévé váltak a nemesi vármegyének. E szerény kötet kései unokáik személyes hangú emlékezései által kíván tisztelegni a városépítő tirpákok nagyszerű tettei előtt. Tudnunk kell, hogy a jelen nagyvárosa, Nyíregyháza nem születhetett volna meg eleink önfeláldozó, valamennyiünknek otthont teremtő fáradozása nélkül.