Tettesek közt - TETT-trilógia (Fellegajtó-Tettesek közt-Köldökzsinórkötelékek)

ismeretlen  | 2007  | cérnafűzött, keménytáblás  |  524 oldal

Libri Antikvárium
A XX. század történelmét jelentősen befolyásoló, meghatározó tudományos felfedezés volt a radioaktivitás és annak ipari technológiai alkalmazása. Az emberiség egyre több energiát igényel. Érvek, ellenérvek sorakoznak az atomenergia felhasználása mellett. Sokat vitatkoznak a vele járó radioaktív hulladékok tárolásának megoldásáról, gondjairól is. Az országgyűlés az atomenergiáról szóló törvény alapján előzetes elvi hozzájárulást adott, ilyen hulladéktároló építéséhez. Ennek helyszíne Bátaapáti közigazgatási területén, Bátaapáti-Üveghuta térsége. A földtanilag már alkalmasnak minősített területén kis és közepes radioaktivitású hulladékok tárolójának megépítéséhez szükséges előkészítő tevékenység megkezdődött. Ma már sokak előtt ismert, hogy 2005. júliusában népszavazás volt Bátaapátiban. A lakosság 75%-a járult az urnákhoz. Közülük 91% igennel válaszolt arra kérdésre, hogy Ön egyetért-e azzal, hogy Bátaapátiban kis és közepes radioaktivitású hulladéktároló létesüljön. A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) 1997. áprilisában jött létre Bátaapáti, Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény önkormányzatainak összefogásával. Később csatlakozott Véménd is. Az alapító nyilatkozatban a települések polgármesterei többek között kimondták, véleményük szerint minden országnak magának kell biztonságosan és környezetkímélőn elhelyezni hulladékait. A Paksi Atomerőmű adja az ország villamosenergia ellátásának csaknem felét. Működése az ország számára nélkülözhetetlen. Ennek érdekében, fenntartásokkal bár, de tudomásul vették a tároló létesítésének fontosságát. A környezetvédelmi és környezettudatos életmód szerinti gondolkodás ma már természetes az emberiség számára. A Paksi Atomerőmű Zrt-nek és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaságnak külön környezetpolitikája van. Ebben szerepel az a jövőkép, amely a gazdaságot és a biztonságos villamosenergia-termelést szolgálja. Alapvető feladatnak tekintik a környezetbiztonság fenntartását. Ennek folyamatos növelését. Mindezért maradéktalanul teljesítik a lakosság és a vonatkozó jogszabályok elvárásait. Szigorúan követik a környezetvédelem alapelveit: az elővigyázatosságot, a megelőzést, a helyreállítást. A környezethasználatért való felelősség, a társadalommal, a kiemelten a környező lakossággal, az érdekelt szervezetekkel, a hatóságokkal való együttműködés a nyílt és őszinte tájékoztatás is ezen elvek közé sorolandó. Bizalom, hitelesség, párbeszéd. Ezek a fogalmak jutnak eszünkbe leginkább, a TETT működésére vonatkozóan. Beszélhetünk lelki környezetvédelemről is. Találkozunk olyan lelki környezetszennyeződéssel is, amely a beszéd útján végbemenő lelki szennyeződésről szól. A beszéd, a viselkedés, a magatartás is vezethet lelki környezetszennyeződéshez. Mit tudunk tenni e káros hatások kiküszöbölésére? Beszédünk, kimondott, megfogalmazott, leírt gondolataink tisztaságáért önmagunk is felelősek vagyunk. Az újságíró, költő felelőssége többszörös. Decsi Kiss János kezdettől részese annak a kommunikációnak, mely Bátaapátiban zajló kutatási munkákat jelzi. Mondhatjuk, hogy a TETTESEK KÖZT van. Lírai gondolataival, verseivel, grafikáival, különböző újságírói műfajokban megjelent hiteles tudósításaival, önéleti kötelékeivel a környezetvédelem sajátos párbeszédet folytató társaként, krónikásaként vívta ki e térség lakosságának bizalmát. Ismertető/ízelítő: "Belelapozás". Kiadja a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás, Bátaapáti. Készült 500 példányban. A belső illusztrációkat készítette a szerző.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2007
Oldalak száma:524
Súly800 gr
ISBN2399992400843
ÁrukódSL#2108446437
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power