Tanulásra hangolva

Tartottam e könyv elolvasásától, húztam az időt, amíg tehettem: a szerzővel közel négy évtizedes, makacs kitartású barátság köt össze, egy előszó felelőssége, úgy éreztem, meghaladja az erőm. Zavarban vagyok most is, de a bőség zavarában. A tudás, az alkalmazott praktikumok és bátran állítom - az emberség olyan ösvé-nyén vezet lépésről-lépésre, lépcsőfokról-lépcsőfokra, hogy végül a megértés és elfogadás, a szeretet és a jelenlét fennsíkjára érve utamra bocsásson, amely páratlan. Kaland ez az út, izgalmas utazás önmagunkban és a világban, új perspektívákkal teli, mint egy jó film. Bármennyire is áthárítja az olvasóra a felfedezések örömét, mégis ő az, aki vezetőként irányítja figyelmünket. Végre valaki, aki valamiért, és nem va-lami ellen mozgósítja erőinket. Valaki, aki gondolataival, szavaival és tetteivel nem az általánosságok szintjén mozog, hanem valóban tesz valamit. Hozzátesz valamit a világhoz, és bármennyire is óvatos könyvében a ,,jó és rossz tudásának" felelősségével, mégis egy jobb világért tesz úgy, ahogy a legjobban teheti: előbb önmagában, majd azokban, akiket a véletlen? a sors? a gondviselés? az útjába irányít. Megint tanultam valamit arról, amit tanítok magam is, megint végigvezettek valamin, amit tudtam, csak elfelejtettem", mint Micimackó, megint megfogta va-laki a kezem, s mint egy jó színházban - elvezetett oda, ahol jó lenni. Jó lenne lenni. Csak hát - lévén magam is afféle emocionális lény - el-elkanyarodom a józan észtől, bölcsességről nem is álmodom. Vagy álmodom. Hiába, hogy a legpraktikusabb művészet, a színház a kenyéradó gazdám, hiába százszor megélt, átgondolt, továbbadott tapasztalás, gondolat, érzés, ha szembesítenek a józan átgondolással, a higgadt tapasztalással, az ítélkezésmentes jelenléttel: gyermekké változom újra, s szemlesütve tartok lelkiismeretvizsgálatot. Köszönöm ezt az utazást, Barátom, és szívből ajánlom e könyvet mindazoknak, akik emberségük útján tovább kívánnak lépni.