Szilvási Lajos

Születésnap júniusban

szépirodalmi könyvkiadó  | 1972  | keménytábla, védőborító  |  327 oldal

Libri Antikvárium
Ugrai Béla, fiatal autószerelő megismerkedik egy külkereskedelmi vállalat vezérigazgatójának feleségével, Erikával. Az asszony szép, elegáns, s unatkozik. Környezete átlagon felüli jólétet biztosít számára, de igazi érzelmek helyett legfeljebb olcsó kalandokat. Érthető hát váratlanul fellobbanó szenvedélye a vonzó, értelmes, s nem utolsósorban tiszta áhítattal teli fiú iránt. De törvényszerű az is, hogy végül is nem vállalja ennek a szerelemnek a következményeit, hogy amikor választania kell, megszokott környezetéhez fordul vissza. A történet mindössze egy hét alatt játszódik, de a mesterien bonyolított cselekményből mégis izgalmasan összetett kép bomlik ki Erika s a fiú világáról. A történet főhőse látszólag a fiú, Ugrai Béla, de a figyelmes olvasó számára már az első lapokból kitetszik, hogy a regény világában csupán a katalizátor szerepét tölti be; az ő alakja és érintetlen világa - a társául szegődött vérbelien mai, vonzó munkáslány alakkal, Maszattal együtt - arra való, hogy hozzá mérhessük a regény többi alakjainak erkölcsi súlyát, vagy éppen súlytalanságát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1972
Oldalak száma:327
Súly200 gr
ISBN2310008943574
ÁrukódSL#2112397713
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték