Borzák Tibor

Színarany

editorial kft.  | 2006  | keménytábla, védőborító  |  229 oldal

Libri Antikvárium
BESZÉLGETÉSEK A NEMZET SZÍNÉSZEIVEL Mégis sikerült... Sokan le akartak beszélni erről a könyvről. Pontosabban: hittek abban, hogy a Nemzet Színészeit rá tudom beszélni egy közös album létrehozására. Nem is volt könnyű, több év kellett hozzá. Azt nem mondom, hogy mindegyikük lelkesedett az interjúért, és ez érthető is, hiszen hosszú és gazdag pályafutásuk alatt mindent elmondtak már magukról. De biztosan mindent elmondtak? Beszélgetéseink azt bizonyították, hogy igenis maradtak még feltáratlan titkaik, és gyanítom, még sok olyan darabkát őriznek az életükből, amit ezután sem akarnak nyilvánosság elé tárni. Néha szívósan kellett küzdenem, hogy létrejöjjön a találkozás. Mások hamar bizalmukba fogadtak, többször leültünk társalogni. Képeket nézegettünk, miközben emlékek kerültek elő. Megtisztelő volt, hogy a Nemzet Színészei feltűnően őszintén kitárulkoztak előttem. Habár mesterségüktől nem tudtunk elvonatkoztatni, engem mégis inkább hétköznapi, emberi rezdüléseik érdekeltek. Istenhitükről éppúgy vallottak, mint szerelmi életükről vagy a színfalak mögötti intrikákról. Ebben a képes interjúkötetben mindazon színészek megszólalnak, akik 2000 óta megkapták a rangos elismerést, azok is, akik már nincsenek köztünk. Figyelemre méltó társulat. Köszönettel tartozom nekik. TARTALOM: Törőcsik Mari: Szerényen 7 Garas Dezső: Sorrendek 21 Sinkovits Imre: Sírig 35 Avar István: Avarkori 47 Berek Kati: Vasakarattal 61 Raksányi Gellért: Kutyavilág 73 Máthé Erzsi: Napsütésben 87 Darvas Iván: Sziklaszilárd 101 Psota Irén: Túlpörögve 113 Zenthe Ferenc: Tenkesünk 127 Kállai Ferenc: Istenközelség 139 Lukács Margit: Halhatatlan 153 Agárdy Gábor: Krahácsból 165 Komlós Juci: Örömjátékos 179 Szabó Gyula: Életmesélő 191 Király Levente: Király 205 Bessenyei Ferenc: Dúvadként 217
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó editorial kft.
Kiadás éve2006
Oldalak száma:229
Súly1080 gr
ISBN2399969406113
ÁrukódSL#2111238533
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték