Pünkösti Árpád

Szeplőtelen fogantatás

népszabadság könyvek  | 2005  | kemény kötés  |  520 oldal

Libri Antikvárium
Európában példa nélküli, hogy egy egyetemista csapat tíz év alatt hatalomra jut. Persze, hogy néhány harmincas éveiben járó ifjú választást nyerjen, ahhoz elsősorban egy rendszerváltás is szükségeltetett. Az 1998-ban győztes Fiatal Demokraták Szövetsége, a Fidesz alapját egy maroknyi radikális egyetemista még a puha diktatúra idején rakta le. Választási győzelmük után egy japán antropológus azzal érkezett Budapestre, hogy látni akarja a Ménesi út 12. épületét. 1988. március 30-án ugyanis itt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumában - a későbbi Bibóban - alakult meg a Fidesz. Előtörténetükről, a rendszerváltás egyetemi ifjúsági előtörténetéről szólva a szerző 1969-ig, a Rajk Szakkollégium alakulásáig nyúl vissza. Terítékre kerül az 1981-es Befőt, az Illés koncert és a Neoprimitív együttes is. Ekkor már létezett a jogászok Kéri-féle szakkollégiuma, 1983-ben pedig megalakult a leendő Bibó. Igazgató: Stumpf István, tagjai között volt: Orbán Viktor, Kövér László, Fodor Gábor, Szájer József, Deutch Tamás, Simicska Lajos - egy fél kormány. De "gyermekkoruk" még nem a hatalomról szólt, noha életükbe az 1981-es lengyel válsággal betört a politika. Az él-úttörő, később KISZ-tikár Orbán Viktorra figyelt fel először a titkosszolgálat: be akarták szervezni. Nem besúgó, hanem megfigyelt lett belőle hamarosan. Az ő és társai történetét az 1989-es Nagy Imre újratemetésig - Orbán Viktor színre dobbantásáig - kíséri végig a kötet százötven kor- és sorstársuk, ellenfelük, mesterük visszaemlékezéseivel. Nemcsak a róluk szóló besúgói jelentéseket ismerhetjük meg, hanem az egész politikai bizottság, közöttük Kádár János (de az akkor KISZ-vezető Gyurcsány Ferenc) véleményét is erről az "ellenzéki, ellenséges" gárdáról. Az "új márciusi ifjak" históriája, a rendszerváltás ifjúsági előtörténete ez a kivételesen érdekes könyv, aminek csak a harmada jelent meg a szerző hét éven át tartó sorozatában, a Népszabadságban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 100 Ft

A termék megvásárlásával

110 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - meglazult könyvtest
Kiadó népszabadság könyvek
Kiadás éve2005
Oldalak száma:520
Súly500 gr
ISBN2399962087708
ÁrukódSL#2112400244
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 100 Ft

A termék megvásárlásával

110 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték