Láczay Magdolna

Sorsok a múltunkból

magánkiadás  | 1988  | papír / puha kötés  |  396 oldal

Libri Antikvárium
A Kedves Olvasó, aki tétován vagy várakozással kézbe veszi, lapozgatja ezt a könyvet, jól tudja, hogy a határok nem ott vannak, ahol a történelem mérnöke megrajzolta. Négy megye töredékéből, csak azért, mert ezt a hatezer négyzetkilométernyi területet a döntéshozók érvek és ellenérvek, de legfőképpen érdekellentétek húzó-taszító vitájában határvonallal összezárták, ettől a jelenlegi Szabolcs-Szatmár megye még nem lett egységes szellemi, gazdasági, közigazgatási egység. Az örökséget a létrehozáskor nem foglalták leltárba. Ez a térség nem örökölt fényes kastélyokat, gazdagon termő búzaföldeket, gyárakat, sem nagymúltú hagyományokkal rendelkező iskolákat. Az eszközrendszer leltárát sem kaptuk kézhez, hogy ebből a kedvezőnek nem mondható országszélből otthont teremtsünk néhány évtized alatt, majdnem hatszázezer ember számára. A legfőbb örökség, eszközrendszer, az itt élők szorgalma és tehetsége. Ennek megtermékenyítéséhez fel kell mutatni a szülőföld anyagi, szellemi értékeit. Ehhez biztonságos leltár kell. Ebben az időszakban, amikor az érdeklődők kezébe adjuk ezt a könyvet, az ország is selejtező leltárt készít. Polcra emeli az értéket, kidobja a megromlott árut. Nekünk sem volt más célunk, mint néhány lapot hozzátenni a megye szellemi leltárához. Gyúró Imre a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács elnökhelyettese, a Megyei Tudományos Koordinációs Bizottság elnöke
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve1988
Oldalak száma:396
Súly699 gr
ISBN2399969011874
ÁrukódSL#2109595375
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban