Taar Ferenc

Sorsfordulón (Ligetaljai változások)

nincs megadva  | 1994  | papír / puha kötés  |  149 oldal

Libri Antikvárium
1990 a rendszerváltoztató folyamat egyik állomása óta - falvainkban és városainkon két döntő tényező játszik meghatározó szerepet: a helyi önkormányzatok működése, valamint a földtulajdon viszonyainak alapvető megváltoztatása. Önkormányzatok működésének voltak bizonyos hagyományai Magyarországon. Olvasókörök, egyletek, testületek, klubok, beszerzési és értékesítési szövetkezetek, egyházi testületek működtek már régebben is ilyen alapon. Ezekben az önszerveződésekben ugyanis a nép, a kisebb, vagy nagyobb közösség életrevalósága, bölcsessége, belső ereje, önállósága jutott kifejezésre. Sajnos, ezek a hagyományok 1945 után a mesterséges elsorvasztás sorsára jutottak. Úgy tűnhetett tehát az 1990-es önkormányzati választásokat követően, hogy a közigazgatási és hatalmi szférában létrejött helyi önkormányzatok bukdácsolni fognak, képtelenek lesznek a rendszerváltoztatás egészen különleges viszonyai között megfelelő módon működni. De, nem így történt. Önkormányzataink fokozatosan beletanultak új feladataikba, megszilárdultak és jelentős eredményeket értek el, kiérdemelve ezzel is a lakosság bizalmát. Ezek a helyi legkisebb - önkormányzatok rendelkeznek ma a legnagyobb önállósággal, s ez a helyzet rejtett energiákat szabadított fel a közösségi élet javára. A képviselőtestületek közül országosan mindössze egyet kellett feloszlatni, a többiek lényegében véve megállják a helyüket. A polgármesterek túlnyomó többsége pedig bebizonyította vezetői alkalmasságát, felkészültség, a helyi ismeret és az együttműködések következménye, hogy a súlyos anyagi gondok, a kialakulatlanság, a politikai harcok, a piaci viszonyok változásaihoz való kényszerű igazodás terhei ellenére érzékelhető településfejlesztés valósult meg. Éppen ezért úgy véljük, a helyi önkormányzatok önállóságának megőrzése és erősítése demokráciánk lét és nemlét kérdése! Minden csorbítás, vagy korlátozás csapás lenne e folyamatra. Valóban sorskérdésről van tehát szó, amikor a helyi önkormányzatok jövőjéről beszélünk! Senki előtt nem lehet kétséges, hogy a földtulajdonban most végbemenő alapvető változások hordereje óriási. Életünk anyagi alapjainak legfontosabb területét érinti ez a változás. Az eltelt négy esztendőnek ligetaljai krónikáját tartalmazza ez a kis kötet - személyes vallomások, vélemények, adatok, hiteles élettények fölmutatásával mint ilyen, kortörténeti dokumentum értékű munka is egyben: így éltünk e négy esztendő alatt, így alakítgattuk jelenünket és készítgettük jövőnket e század utolsó évtizedében, amikor új vágányokra kellett áttérnünk ahhoz, hogy 1100 éves európai múltunkra támaszkodva új távlatokat nyithassunk a következő évezredben népünk számára. Ez a kis kötet az emberi hátteret vetíti oda a ligetaljai településeken végbemenő nagy politikai, gazdasági és társadalmi változások mögé, emlékeztetőül magunknak és tanulságul a jövendőnek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Borítón kis kopás, koszolódás
Kiadó nincs megadva
Kiadás éve1994
Oldalak száma:149
Súly500 gr
ISBN2399960661887
ÁrukódSL#2111472720
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban