Siófokról indultam...

gondolat kiadói kör  | 2018  | kemény kötés  |  240 oldal

Libri Antikvárium
A Rézler Gyula Alapítvány kuratóriuma 2016 tavaszán úgy döntött, hogy Farkas János szociológus, kuratóriumi elnök 85. születésnapját, szerteágazó tudományos, közéleti tevékenységét egy szakmai nap keretében megünnepeli. Ezt a tervet az élet "felülírta", mert Professzor Úr 2016. július 22-én rövid betegség után eltávozott közülünk. Farkas János szociológusi életútja a szociológia 1956 utáni pártállami keretek között megengedett (újra)intézményesülésekor a "semmiből" indult, s következetes munkával, önképzéssel lett a hazai szociológiai tudományág egyik (újra)alapítója. Vibráló szellemisége, mindent megismerni akaró alkata következtében tudományos érdeklődése igen kiterjedt volt. Nemcsak szeretett oktatni, hanem jó oktató is volt. Számos könyv, publikáció szerzője, tudományos munkájának eredménye jelentős. Legfontosabb feladata a társadalmi folyamatokat is értő műszaki tudományos utánpótlás felnevelése volt. A kötet szerzői - Krémer András kivételével - nem voltak Farkas János tanítványai, s kutatómunkájuk sem kapcsolódott Professzor Úr munkásságához, ennek ellenére úgy érezték, hogy ha már a 85. születésnapi köszöntés elmaradt, akkor ezzel a kötettel tisztelegnek az ember, a kutató, a tudományszervező, a jó kolléga és barát emlékének.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 432 Ft

A termék megvásárlásával

543 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó gondolat kiadói kör
Kiadás éve2018
Oldalak száma:240
ISBN2310012437229
ÁrukódSL#2112719651
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 432 Ft

A termék megvásárlásával

543 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Lélektől a testig, elvektől a gyakorlatigLélektől a testig, elvektől a gyakorlatig