Pumukli

Aki esetleg nem hallott még rólam, bemutatkozom: Édes mester vagyok a Csiriz utca 3.-ból. Sokan, jól tudom, hozzátennék azt is, hogy "ja, igen az a "bolondos", netán, az a "hangyás", vagy egyszerűen "dilis", "hóbortos" asztalos". Mindez Pumuklival függ össze, a mások számára láthatatlan, ám életemben nagyon is feltűnő, rakoncátlan, izgága, roppant komisz és roppant kedves parányi lénnyel, a házi koboldommal. Minden embernek van valami bogara. Nekem házi koboldom van. Én ebből indulok ki, és nekem ennyi elég is. Igen ám, de ismerőseim, barátaim, vevőim ebbe nem törődtek bele. Amikor mesélni kezdtem a Pumuklival kapcsolatos - valóban különös és cseppet sem hétköznapi tapasztalataimról, előbb hitetlenkedve, elnézőn mosolyogva, utóbb egyenesen támadóan és gúnyosan fogadták. Pumukli persze gondoskodott arról, hogy észrevétesse magát és bebizonyítsa, hogy létezik ő, nagyon is létezik, ez azonban nem sokat javított az én helyzetemen. Továbbra is Háry Jánosnak, huncut mesemondónak tartottak. Nem szoktam törődni a rágalmakkal, a gúnyolódókkal, de bántott az igazságtalanság, az értetlenség. Egyedül éreztem magam. Szomorú lettem. Már azon voltam, hogy hirdetést adok föl csalódottságomban: "Hóbortosnak mondott, házi kobolddal rendelkező asztalos megértő társakat keres, gyerekek előnyben. Nagyokosok, mindentudók kíméljenek."