Politikai okkultizmus - Hamisított történelem az Arvisuráktól a pálosokig

budapest  | 2012  | papír / puha kötés  |  101 oldal

Libri Antikvárium
Kertész-Bakos Ferenc a New York-i Pro Deo State University politikatudományi karának tanára, az egyetem közép-európai tudományos alapítványának dékánja. Politikai okkultizmus, avagy hamisított történelem az Arvisuráktól a pálosokig - című tanulmányában apologetikus céllal vizsgálja a különböző alternatív magyarságkutatásokat, mint a nemzeti önkifejezés eszközeit. Bár érezhetően nagy a kísértés, ennek ellenére vizsgálódásai közben sem teológiai, sem dogmatikai vitákba nem bocsátkozik. Sőt egyáltalán nem bocsátkozik vitákba; mindössze a tárgyalt tanítások és az azokat felhozó jelenségek belső logikai ellentmondásait mutatja be. Ezzel az eljárással aztán nem tesz mást, mint kérdez, kérdéseivel pedig érvel. A szabadkőművesség és a globalizmus szorításában vergődő nemzet jövőjét a keresztény értékekhez való, megalkuvások, egyben ábrándok nélküli ragaszkodásban jelöli meg. A kérdésekbe öltöztetett, a magyarság sorsáért aggódó, indulattal fűtött érvelése ellenére a tanulmány tárgyilagossága és szigorú logikája lenyűgözi az olvasót. A precízen szerkesztett gondolatmenet óriási területet foglal be térben és időben egyaránt; minden egyes lap egy-egy külön tanulmány összefoglalója, mely percenként kényszeríti állásfoglalásra olvasóját. ,,Akkor ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus, vagy ott van! - ne higgyétek. Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Mk13, 21-23." A tanulmány az Evangélium tömör figyelmeztetését a napi események bemutatásával illusztrálja. (Czuh János)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó budapest
Kiadás éve2012
Oldalak száma:101
Súly200 gr
ISBN2399962723071
ÁrukódSL#2110199967
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély