SZERZŐ Nemere István

Piramisok titkai - Kik, mikor és hogyan építették (Kínai, Mezopotámiai, Indián és Egyiptomi Piramisok)

anno kiadó  | 2000  | papír / puha kötés  |  199 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Nyugodtan állíthatom: ilyen könyvet még nem írtak erről a témáról. Bár gyanítható, hogy az utolsó kétszáz évben legalább egy közepes könyvtárat megtöltő mű született a piramisokról, ezekről a csodálatos építményekről - de így még senki sem foglalta össze mindazt, ami e kérdéskör mögött sejthető. Aminek egy része bizonyosan létezik, más része pedig biztosan csak fantázia. Akik eddig kitaláltak valamit a piramisokkal kapcsolatban, azok arról könyvet írtak. Hol azt ötölték ki, hogyan építették az egyiptomi piramisokat, hol azt, miért épültek, hol meg azt, hogy milyen egyéb célokat szolgálták. Egyesek a méretekbe és számokba menekültek és arról írtak, mások a helyüket firtatták - miért éppen ott állnak, ahol állnak? És mióta? És hogyan? Van-e összefüggés három világrész piramisai között? Ehhez hasonló kérdések ugyan itt is elhangzanak majd, de nem ez a lényeges. Ebben a könyvemben olyan elméletekről, elgondolásokról, tudományos kísérletekről írok, amelyeket sokan mások találtak ki, végeztek el. Leírom őket egy kötetben, hogy együtt legyenek és ezáltal még érthetetlenebbé tegyék számunkra azt a rejtélyt, a titkoknak oly bő tárházát, amilyent eddig csak ezek az építmények produkáltak világunkban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó anno kiadó
Kiadás éve2000
Oldalak száma:199
Súly400 gr
ISBN2310012809132
ÁrukódSL#2112326671
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács