Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra

"A vizsgálat végett átadott hullának jóformán csak a csontjai vannak meg. A csontváz rendes elhelyezkedésben fekszik és a térd táján aránylag jó állapotban levő fekete kalap van. A koponyán kevés veresesszőke haj van, amely azonban a koponyatetőről könnyen lekaparható. A fogak közül a jobb első nagyőrlő és a jobb nagymetsző hiányzik. A fogak felületei meglehetősen lekopottak. Ez után különös gondossággal a nyak csontos részeit vettük vizsgálat alá, s megállapítottuk, hogy a csigolyák teljesen épek. A paizsporcz meglehetősen elmésztelenedett, majdnem szitaszerűen átjuggatott, azonban erőszakos törésnek nyomai rajta nem látszanak. A bal nagyszarva teljesen ép, a jobb azonban korhadt. A nyelvcsont jobb nyúlványa a középvonaltól egy centiméterre kettévált, az érintkezési felületek teljesen simák. A bal nyúlványa a csonttetőhöz hiány nélkül tapad, azonban lemosás után ugyancsak a középvonaltól 2 cm-re egy ív alakú, finoman egyenetlen szélű, feketés vonal látszik rajta, amelyben a nagy nyúlvány könnyen kétfelé választható. A tört felületek is iszappal beivódottak. A csontok teljesen lemeztelenítettek, meglehetősen zsíros tapintásúak és avas szag érezhető rajtuk. Azután a többi csontokat is gondosan átvizsgáltuk, azonban törésnek vagy erőszakos beavatkozásnak nyomait rajtuk nem találtunk. A hulla koponyáját, úgyszintén a nyelvcsontot, gégeporczot közelebbi vizsgálat megejtése miatt az orvostani intézetbe szállítottuk." "2004, január harmincegyedikét írjuk. Hosszú szünet után végre úgy éreztem, elég erőt gyűjtöttem, hogy belevágjak ennek a hihetetlen és félelmetes históriának - Pipás Pista históriájának - leírásába, bár a história szó itt talán a valóság megszépítése. Inkább így pontos: Pipás Pista bűnös vagy szerencsétlen (ki-ki döntsön végül lelkiismerete szerint) életének, avagy: a magyar büntetőperek talán egyik leghírhedettebb fejezetének megírásába. Pipás Pista története búvópatakként kísértett eddigi életem során. Hol előbukkant rövid időre, hol meg eltűnt évek hosszú sorára, a feledés jótékony homályába burkolózva. Gyermekként hallottam róla először nevelőapámról, ki egykoron Horthy rendőre volt rövid ideig. Néha, sötét és hosszú téli estéken, egy üveg karcos Kövidinkától átszellemülten, a pirosló vaskályha duruzsolása mellett mesélte a családnak (általában nekem és testvéreimnek) fojtott, sejtelmes hangon ezt az akkor mindannyiunkat jeges borzongással eltöltő históriát."