Petőfi

Petőfi Sándor összes versei I-II.

magyar könyvklub  | 2003  | nylon / félnylon  |  1055 oldal

Libri Antikvárium
Petőfi Sándor összes verseit veszi kézbe két kötetben az Olvasó. A gyűjtemény nemcsak lírai verseit tartalmazza, hanem elbeszélő költeményeit is, hiszen nem lehetne teljes A helység kalapácsa, a János vitéz vagy Az apostol nélkül. Emellett szerepelnek benne a költőnek tulajdonított "kétes hitelű" versek, a töredékek, a befejezetlen művek és az idegen költőktől vett műfordítások is. Már Petőfi életében, 1847-ben megjelent az első, Összes költemények címet viselő kiadás, amely csupán négy év termését, az 1842 és 1846 között született verseket tartalmazta, és még hiányzott belőle A helység kalapácsa. Bár a költő megkezdte későbbi műveinek egybegyűjtését, kötetben való megjelenésüket már nem érte meg. A szabadságharc 1849-es bukásával az összkiadás kérdése csak a kiegyezés után kerülhetett újra előtérbe. A 19. században Greguss Ágost, Gyulai Pál, Havas Adolf, a 20. században pedig Baróti Lajos, Voinovich Géza, Ferenczi Zoltán, Varjas Béla, Martinkő András és Kiss József munkája nyomán formálódott, alakult Petőfi Sándor összes műveinek gyűjteménye. Teljes bizonyossággal még a mostani, Kerényi Ferenc által összeállított kiadásról sem mondhatjuk, hogy ezennel közreadjuk Petőfi Sándor valamennyi versét. Ugyanis számos jel utal arra, hogy jó néhány versszöveg, változat lappang, és változik a kétes hitelű szövegek köre is. Kiadásunkban a művek közlési sorrendje kronologikus. a szövegek a mai helyesírás szabályait követik mindenütt, ahol ez nem változtatja meg a versek ritmusát, rímképletét és stílusértékét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 780 Ft

A termék megvásárlásával

578 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar könyvklub
Kiadás éve2003
Oldalak száma:1055
Súly1100 gr
ISBN2310013367808
ÁrukódSL#2112059901
Kötésnylon / félnylon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 780 Ft

A termék megvásárlásával

578 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték