Pest-budai regélő

Előszó A regélő Pest-Buda szerelmese, s bízvást reméli, hogy az olvasó is, kinek jóakaratáért esd, egy letűnt világ szép divatja szerint. A regélő szereti a város régi köveit, multjának emlékeit és szereti az új köveket is, melyek betolakodtak a régiek közé. A római parton áll és a custosra gondol, aki hajdan a castrum falánál őrködött. A belvárosi utcákon sétál és az árvízi hajóst látja, aki a didergő hajléktalanok alatt süllyedező dereglyét kormányozza, egyre távolodón az óratornyos dunaparti Városháza környékéről, ahol jeges tengerár ostromolja a házakat. A Várban Zsigmond király Friss palotájának és Mátyás Kincses Budájának nyomait keresi. A bástyán Petneházy hajdui é a fehérszakállas Abdi basa janicsárjai viaskodnak előtte, a Koronázótemplom mecsetté van átalakítva, ormán félhold ragyog, s a rommálövöldözött falak között szeliden mosolyog a Szűz Mária-szobor. A Szigeten furcsa muzsika szól, de a regélő Boldog Margit királykisasszonynak és a szentéletű apácáknak zsolozsmáját hallja a tölgyek alatt, ahol egykor Arany János is álmodozott. A Kossuth Lajos uccából átvág a Rákóczi útra és azt hiszi, hogy a Hatvani kapu boltozata borul föléje. A Dunán a régi Hajóhidat látja, a Városligetben Vekszlehner Sebestyénnek, az első mutatványosnak bódéja csalogatja, a Vérmezőn Martinovics bitójának árnya kísérti és a Városmajorban a haragvó Ördögárok szennyes, tavaszi áradata hullámzik a lába előtt, már-már elöntve Kuny Domokos budai kerámikusmester műhelyét... A regélő a régi kapukat bámulja, s a mohosodó kőszenteket, besomfordál öreg, macskaköves udvarokra, sárgult, szúette fóliánsokat olvas, kopott metszetekben gyönyörködik és fakó térképeket vizsgál nagyítóüveg alatt, lázasan kipirult arccal... Az évek során sok emléket, érdekességet gyüjtött össze Pest-Buda multjából és mos ezekről regél. A rege néhol egy kicsit történelem, másutt a művészettörténettel kacérkodik, de mindig csak annyira, amennyit az időbeli folytonosság, a háttér megvilágítása és az élénkebb szemléltetés kíván.