Dénes János

Őfelsége a magyar nép (Dedikált)

nap alapítvány  | 2005  | papír / puha kötés  |  148 oldal

Libri Antikvárium
Minden történelem visszafelé olvasódik, a miénk is. Nem tehetünk úgy, mintha csak a tárgyalt esemény szintjén lennénk jól értesültek, s az azóta történteket nem ismernénk, hatásukkal, következményeikkel egyetemben. 1956 volt az utolsó pillanat történelmünkben, amikor a nép hangja torzítás nélkül hallatszott. "Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja..." Maradhatott ez így, elvtársak? Nem, nem maradhatott. Jó egy esztendős vizsgálati fogságom alatt tanultam a vizsgálótisztemtől: "az ellenforradalom idején a magyar munkásosztály bebizonyította, hogy soha sem lesz megbízható szövetségese a nagy Szovjetuniónak. Ha pedig ellenség, akkor legyen erkölcstelen, tudat nélküli, szétzilált és erőtlen. Teszünk is róla." Hiszen "a munkások között is vannak fasiszták". (Amikor a munkáshatalom hivatkozási alapja volt a parasztsággal szövetkezett munkásság, akkor bezzeg a belét taposták volna ki annak, aki ilyen megjegyzésre vetemedik.) A szovjet gyarmati rend érdekében szemrebbenés nélkül felszámolták saját osztályalapjukat! Az úgynevezett népi hatalom a szovjet uralom ocsmánysága elé tartott fügefalevéllé vált. Nézzük csak meg a szocialista fejlődés útját. Kezdetben vala a munkásosztály, s különösen annak élcsapata. Az egy millió párttag élén Rákosi a primitív materialisták holdkóros biztonságával vezette a proletárdiktatúrát csődről-csődre. Hiszen 1953-ban azért rendelték ki a független Magyarország vezérkarát Moszkvába, mert Sztálin örököseinek sürgősen meg kellett előzniük a robbanást. Bekövetkezett ugyanis az első csőd, mégpedig békében, s a diadalmasnak hirdetett tervgazdaság idején.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nap alapítvány
Kiadás éve2005
Oldalak száma:148
Súly250 gr
ISBN2310008333191
ÁrukódSL#2111849123
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték