Népzene és történelem

akadémiai kiadó  | 1954  | félvászon  |  175 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Az itt következő tanulmányok öt év alatt: 1848 és 1953 között készültek. Elvi, műfaji, tudománypolitikai feladatok állottak előttük. Szerény erejükhöz képest segíteni kívánták zenekritikánkat a mai magyar zenei törekvések helyes távlatú megítélésében; és értelmező feldolgozásai kívántak lenni olyan kérdéseknek, melyekre zenetudományunk - a népzenekutatás és a zenetörténet - Bartók és Kodály alapvető művei óta, főleg azonban a legutóbbi években, jobbára csak adatközlés formájában válaszolt. Beszédes érvei akartak lenni annak az igazságnak, hogy amint nép nélkül nincs történelem ugyanúgy népzene és közösségi kultúra nélkül sem képzelhető alkotó zeneművész és virágzó zeneművészet; és bizonyítani kívánták, hogy minden nyelv, minden stílus élte mögött a társadalom élete, minden stílusváltás mögött a társadalom változása és válsága áll. Épp ezért van e tanulmányok között, amelyik a magyar zene történetén túl az őstörténelem kérdéseit érinti, s van, amelyik az európai zenetörténet néhány elvi problémáját vázolja fel, hogy itt is, ott is a népi kultúrák életének vizsgálatát hangsúlyozza, s kivált hogy velük és rajtuk mérje az alkotó egyéniség, a történelmi jelentőségű alkotás nagyságát is
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 500 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Tarnóc Márton történész, művészettörténész könyvtárából
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1954
Oldalak száma:175
Súly200 gr
ISBN2310006365385
ÁrukódSL#2111036697
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 500 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély