Ullein-Reviczky Antal

Német háború-orosz béke

európa könyvkiadó  | 1993  | keménytábla, védőborító  |  282 oldal

Libri Antikvárium
Magyarország drámája Fülszöveg Ullein-Reviczky Antal (Sopron, 1894 - London, 1955) a második világháború idején a m. kir. Külügyminisztérium sajtófőnöke, majd 1943 őszétől stockholmi magyar követ volt. Politikai pályáján Teleki Pál és Kállay Miklós nyugatbarát vonalát követte. Magas beosztásainál fogva jelen lehetett az ország sorsát érintő politikai döntések meghozatalánál, s így fontos események tanúja lett. A háború után frissen papírra vetett emlékezései 1947-ben Svájcban jelentek meg francia nyelven. A máig is érvényes tanulságokkal szolgáló, információkban gazdag emlékiratban a szerző először a hadba lépésünkhöz vezető út fontosabb állomásait veszi sorra, föllebbentve a fátylat a nagy horderejű döntések kulisszatitkairól, nemegyszer anekdotikus betétekkel színezve az önmagukban is izgalmas eseményeket. Külön fejezetet szentel Bárdossy László volt miniszterelnök és külügyminiszter tragédiába torkolló szereplésének. Jelentős helyet foglal el a memoárban Kállay Miklós kormányelnökségének két esztendeje (1942-1944), a béketapogatózások elbeszélésével, amelyekben stockholmi követként fontos részt vállalt maga a memoáríró is. Részletesen elbeszéli 1944. március 21-i lemondásának történetét, s bőséges dokumentumokkal alátámasztva bemutatja a megszállt ország megmentésére tett diplomáciai erőfeszítéseit. Az öt nyelven kitűnően beszélő, európai műveltségű és látókörű, tapasztalt diplomata remek előadókészséggel, színesen, érdekfeszítően számol be a vészterhes esztendők történéseiről, okos kommentárokkal kísérve a krónikát. A szerző Londonban élő leánya, Lovice Maria Reviczky értékes dokumentumokkal egészítette ki édesapja emlékiratát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1993
Oldalak száma:282
Súly400 gr
ISBN2310014552944
ÁrukódSL#2112809280
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban