Nehogy ismét panaszt kelljen tenniük!

mta bölcsészettudományi kutatóközpont  | 2019  | kemény kötés  |  272 oldal

Libri Antikvárium
Kovács Nándor Erik 1980-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és történelemtanár szakán 2005-ben, török szakán 2006-ban végzett. Ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola oszmanisztikai programjában. A PhD-fokozatot 2013-ban szerezte meg. 2005-től kezdve az MTA Könyvtára Keleti Gyűjteményének török kéziratokért felelős kurátora, 2007-től az ELTE Török Tanszékének oktatója. 2014-től adjunktusként elsősorban oszmán-török forrásismereti, szövegelemzési kurzusokat vezet. Főbb kutatási területei az Oszmán Birodalom 16-17. századi politika-, társadalom- és eszmetörténetét érintik. Ezeken belül az utóbbi években érdeklődése két főbb témakörre, a muszlim- keresztény polemikus irodalom újkori oszmán emlékeire, illetőleg a birodalom 17. században kiteljesedő válságának fejleményeire, társadalmi vonatkozásaira összpontosult. Jelen kötet, amely döntően a szerző doktori tanulmányaira épül, ez utóbbi területen végzett kutatásainak eredményeit összegzi. A szultáni tanács panaszjegyzőkönyvein keresztül a 17. századi Oszmán Birodalom igazságszolgáltatási rendszerének bürokratikus útvesztői és az azokban bolyongó legkülönbözőbb rendű és rangú alattvalók hétköznapi küzdelmei elevenednek meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 800 Ft

A termék megvásárlásával

280 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó mta bölcsészettudományi kutatóközpont
Kiadás éve2019
Oldalak száma:272
Súly621 gr
ISBN2310006035257
ÁrukódSL#2111008451
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 800 Ft

A termék megvásárlásával

280 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power