Szerző Dr. Darnay-Dornyay Béla Nemes László Takács András Takács Kálmán Szerkesztő Dr. Zákonyi Ferenc Grafikus Donát Gyula

Nagyvázsony és környékének útikalauza

veszprém m. tanács idegenf. h.  | 1960  | puhatáblás, ragasztókötött  |  142 oldal

Libri Antikvárium
Aki nyitott szemmel jár hazánk földjén, kicsiny falvakban, hallgató erdők ölén, szürkének látszó kisvárosok házai között, vagy magasba nyúló hegyek csúcsán, sok érdekes látnivalót, sok szépséget találhat. Az elmúlt koroknak számtalan emléke húzódik meg városokban és kicsi falvakban is, amelyek mellett közömbösen elmegy az átutazó, mert nem is sejti, hogy milyen meglepetés várhat ott reá. Múltunk ezer és ezer műemléke van szerte ebben az országban. Valamennyi elmúlt korok szépérzékének, kultúrájának őrzője, régen sírba hanyatlott elődök kézműves ügyességének, szépet szomjazó lelkének bizonyítéka. Veszprém megye is őriz ilyen kincseket. Itt is megállít bennünket néha kicsiny falvakban egy-egy barokk kastély gyönyörű, nemes homlokzata, egykori várkastélyok, sok harcot átélt várak megbarnult fala. Némelyikről tudnak, legtöbbjük azonban ismeretlenül rejtőzik és csak a múlt fátylát fellebbenteni akaró, elődök cselekedetein okulni vágyó keresi fel az elhagyott falakat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - sérült borító
Fekete-fehér rajzokkal, ábrákkal illusztrálva.
Kiadó veszprém m. tanács idegenf. h.
Kiadás éve1960
Oldalak száma:142
Súly200 gr
ISBN2310024216690
ÁrukódSL#2113138523
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Felpörget, szórakoztat és megnevettetFelpörget, szórakoztat és megnevettet