Fazakas László, Fodor János, Ferenczi Szilárd, Gál Zsófia

Minta és felzárkózás

iskola alapítvány (fundatia p.sc)  | 2021  | kemény kötés  |  300 oldal

Libri Antikvárium
A tanulmánykötet két erdélyi város (Kolozsvár és Marosvásárhely) dualizmus kori történetét vizsgálja összehasonlító perspektívából. Szintetizáló látásmóddal közelít a politika-, ipar-, infrastruktúra-, valamint építészettörténeti jellemzőkhöz, amelyek két polgármester (Szvacsina Géza, illetve Bernády György) megközelítőleg egybeeső mandátuma idején meghatározták a városfejlődést. Mindkét város esetén egy-egy bevezető tanulmány ismerteti azon századeleji mutatókat, amelyek Kolozsvárra (Fazakas László és Ferenczi Szilárd) és Marosvásárhelyre (Fodor János) jellemzőek voltak. Ezt követően a kötet ráközelítő szemléletmódot követve mutatja be a két város politikai életét, valamint az alcímben szereplő polgármesterek tevékenységét és mandátumuk mérlegét. A politikatörténeti vázlatok után Gál Zsófia hét fontos építészeti programot mutat be, Fazakas László elemzésében a két város dinamikus növekedése által táplált horizontális és vertikális expanzió továbbterjeszkedő jellegére, a "föld alatti városra", vagyis a víz- és csatornahálózatok kiépítésére helyezi a hangsúlyt. A gazdag képanyag szemléletesen illusztrálja a tanulmányokat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 244 Ft

A termék megvásárlásával

224 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó iskola alapítvány (fundatia p.sc)
Kiadás éve2021
Oldalak száma:300
Súly660 gr
ISBN2310006142191
ÁrukódSL#2112768476
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 244 Ft

A termék megvásárlásával

224 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Libri PlanAll: Világolvasó 2026Libri PlanAll: Világolvasó 2026