Dr. Völgyesi Ferenc

Minden a lélek

dante könyvkiadó  | 1940  | vászon  |  450 oldal

Libri Antikvárium
A démonológiától a gyógyhipnózisig. Virchownak, a mult század egyik legnagyobb élettantudósának tulajdonítanak egy híressé vált mondást: "Sok állati és emberi holttetemet boncoltam: apróra vagdaltam ezek agyát, szívét, máját, stb., de sehol bennük a lelket, a léleknek még csak nyomát se találtam." Virchow, különösen fiatal korában, mechanista és materialista volt. Ezért a természet jelenségeit a sejtek anyagmozgásaiból, magát a természetet, a létet és az úgynevezett "lelki" megnyilatkozásokat is fizikai (megmérhető) történésekből akarta levezetni, mert az anyagelvű (materialista) világszemlélet így kívánta. Ebbe a hibába esik azóta is majdnem minden fiatal természetbúvár: mikor munkálkodása elején feltárul előtte a természet ezernyi csodája, még hiányos tudása alapján abba a tévhitbe esik, hogy értelmével máris felfogta a világot; elbizakodottságában azt képzeli, hogy miután sikerült lemérnie néhány történést, reakciót és reflexet, az így kapott adatokból már fogalmat alkothat magának a mindenséget mozgató felsőbb energiákról, a lényegről és a végső okokról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - kopottas - aláhúzásokkal
A könyv kötésén kisebb kopásnyomok találhatók. A hátsó táblán halvány foltok láthatók. Az első 115 oldal közül hat oldalon grafitceruzás, tizenegy oldalon piros ceruzás aláhúzások, lapszéli jelölések találhatók.
Kiadó dante könyvkiadó
Kiadás éve1940
Oldalak száma:450
Súly500 gr
ISBN2399968723013
ÁrukódSL#2112061909
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok